Infostart.hu
eur:
377.59
usd:
323.28
bux:
127388.55
2026. április 9. csütörtök Erhard

A Gyűrűk Ura zenében és dalban

Több mint négy évnyi előkészület és 25 millió dollár, vagyis 5,5 milliárd forint elköltése után ma este felgördül a függöny a világ legdrágább színházi előadásán: Torontóban bemutatják A Gyűrűk Ura musical változatát.

Az előadás producere, Kevin Wallace először 2001-ben találkozott a regény színpadi adaptációjával Shaun McKenna korai vázlatos darabja formájában.

A jogok megszerzése után 2003-ra össze is állt a produkciós csapat, amelybe sikerült megnyerni a londoni színházi világ néhány régi elismert szakemberét.

Megfelelő és elérhető színházat azonban nem sikerült találni Londonban, így került az előadás Torontóba, amely a brit fővároshoz közelebb áll kultúrájában, mint a New York-i Broadway.

A helyszín kiválasztása azonban nem az egyetlen kihívás volt: nem volt könnyű úgy kialakítani az előadást, hogy hűek maradjanak Tolkien könyvéhez, és kielégítsék a részletekhez ragaszkodó rajongókat, ugyanakkor azonban élvezhetővé tegyék az előadást azok számára is, akik nem olvasták a könyvet.

Kihívást jelentett az is, hogy sikerüljön elkerülni Peter Jackson Oscar-díjas filmtrilógiájának "beszivárgását" az előadásba.

A premier előtti próba-előadásokon akadtak ugyan problémák, például a meglehetősen komplex technika működésével, egyes részeket le kellett egyszerűsíteni, másokat ki kellet hagyni, hogy sikerüljön három és fél órára szorítani a musical hosszát.

A show producere szerint azonban a "gyermekbetegségeket" sikerült kinőnie a bemutatóra a musicalnek.

Címlapról ajánljuk
Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Az Egyesült Államok és Irán is győztesnek hirdette magát a háborúban, így kérdéses, hogy meg tudnak-e egyezni azokról a feltételekről, amiket a hírek szerint Irán állított. Bár úgy tűnik, kéthetes tűzszünetben állapodtak meg, és újból hajózhatóvá válik a Hormuzi-szoros, Libanonban tovább folynak a harcok Izraellel, és Irán a jelentések szerint tovább támadott egyes Öböl-országokat.

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×