Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Law and order concept. Handcuffs, gavel on book on a wooden background, top view
Nyitókép: Rawf8/Getty Images

Ukrajnában körözik a korrupciós botrány főkolomposait

Az ukrán belügyminisztérium körözést adott ki Timur Mindics ukrán üzletember, a Kvartal 95 stúdió társtulajdonosa és Olekszandr Cukerman, a cég vezető pénzügyi szakértője ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részesei voltak a hónap elején az ország energetikai szektorában feltárt kiterjedt korrupciós hálózatnak - derült ki a tárca honlapján nyilvánosságra hozott információkból.

A minisztérium honlapján közölte, hogy mindkét férfi hivatalosan november 20-án tűnt el a hatóságok látóköréből. Korábbi jelentések szerint Izraelbe távoztak, még mielőtt kihallgathatták volna őket.

Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) Timur Mindicset bűnszervezet létrehozásával, bűnös úton szerzett legkevesebb 100 millió dollár tisztára mosásával, valamint a korábbi védelmi miniszter, Rusztem Umerov illegális befolyásolásával gyanúsítja.

A 61 éves Cukermant a hatóságok azzal gyanúsítják, hogy Mindiccsel együtt társszervezője volt a korrupciós hálózatnak.

November 10-én az Ukrajnai Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) és a Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) bejelentette, hogy nagyszabású műveletet indítottak "Midasz" néven, amelynek célja egy nagy korrupciós hálózat feltárása az energetikai szektorban.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy korábban Mindics és Cukerman bekerült az "Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec honlap adatbázisába.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU soraiból érkező, egyre erősödő támadásokra hivatkozott. A lépés feszültséget okozott Friedrich Merz koalíciójában, Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár pedig bejelentette, hogy az SPD teljes vezetése lemond, és az év végén tisztújítást tartanak. Közben Szász-Anhaltban először lett AfD-s politikus tartományi házelnök, és a gyanú szerint ehhez CDU-s képviselők is szavazatukkal járultak hozzá. Az AfD és a BSW ráadásul már az első napokban elfogadott egy indítványt, amely az oroszellenes szankciók feloldását és Ukrajna támogatásának leállítását követeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×