Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
321.7
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A BBC brit közszolgálati rádió- és tévétársaság londoni székháza 2023. március 12-én. Az előző napra a munkatársak sorozatos visszalépése miatt a BBC szinte összes sportműsora műsorvezető és stáb nélkül maradt, miután a BBC televízió március 10-én felfüggesztette Gary Lineker egykori angol válogatott labdarúgó műsorvezetői megbízatását. Ezt megelőzően Lineker élesen bírálta a konzervatív párti brit kormány bevándorlási törvénytervezettét.
Nyitókép: MTI/EPA/Tolga Akmen

A BBC szembeszállt Donald Trumppal

Egymilliárd dolláros vita, amibe belebukott a cégvezetés: a brit médiacég elnöke szerint megalapozatlanok azok a rágalmazási vádak, amelyeket Donald Trump amerikai elnök fogalmazott meg a brit közszolgálati médiatársasággal szemben.

Trump a hétvégén bejelentette, hogy „legalább” egymilliárd dollárra szóló kártérítési pert kíván indítani a BBC ellen, hozzátéve, hogy az általa követelt összeg elérheti az 5 milliárd dollárt is. Trump kilátásba helyezte, hogy a keresetet még ezen a héten benyújtja.

Ennek előzményeként a napokban kiderült, hogy a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt egy héttel a BBC televízió Panorama című hírmagazinja félrevezető módon, több különálló mondatot összefüggéseiből kiemelve és összeszerkesztve közölte Trump 2021 januárjában mondott beszédét, amely

emiatt úgy hangzott, mintha Trump a kongresszus washingtoni épületegyüttesének megrohamozására biztatta volna támogatóit.

Az amerikai törvényhozás épületét 2021. január 6-án rohamozta meg Donald Trump többszáz támogatója, megpróbálva megakadályozni Trump demokrata párti riválisa, Joe Biden előző évi elnökválasztási győzelmének hitelesítését.

A Capitolium elleni roham napján Trump valóban arra biztatta híveit, hogy vonuljanak a kongresszushoz, de hangsúlyozottan kérte tőlük, hogy „békésen és hazafias módon” hallassák hangjukat. Beszédének csaknem egy órával későbbi részében kérte támogatóitól, hogy „harcoljanak”, de ezt is általános értelemben fogalmazta meg, azzal az indokkal, hogy ha nem küzdenek, akkor nem marad hazájuk. A tavalyi Panorama-műsorban azonban úgy szerkesztették össze a beszéd két különálló mondatát, mintha közvetlenül egymás után hangzottak volna el, így az a benyomás keletkezhetett, hogy Trump a Capitolium elleni fizikai támadásra biztatta támogatóit

A Panorama-műsor szerkesztésével kapcsolatos botrány miatt múlt vasárnap benyújtotta lemondását Tim Davie, a BBC vezérigazgatója és Deborah Turness, a médiatársaság hírszolgáltató részlege, a BBC News vezetője, Samir Shah, a BBC kormányzótanácsának elnöke pedig személyes levélben fejezte ki sajnálkozását Trump elnöknek a beszédéről szóló beszámoló szerkesztési módja miatt. Donald Trump azonban a hétvégén a BBC elnökének hivatalos bocsánatkérése ellenére közölte, hogy

rágalmazás címén 1-5 milliárd dollár közötti kártérítésre kívánja perelni a BBC-t, miután a brit médiacég elismerte, hogy „csalt”.

Samir Shah a BBC alkalmazottainak küldött hétfői körlevelében úgy fogalmazott: „sok mindent leírtak, mondtak és találgattak” a jogi eljárás lehetőségéről, ennek potenciális költségeiről vagy az esetleges peren kívüli rendezésről. Hangsúlyozta: a BBC teljes mértéken tudatában van annak, hogy milyen kiváltságos helyzetet teremt számára az előfizetési díjakból származó finanszírozás és annak is, hogy meg kell védenie az e díjakat befizető közönségét.

„Világosan le akarom szögezni: álláspontunk változatlanul az, hogy nincs alapja egy olyan eljárásnak, amely rágalmazás vádjával indulna”, és a BBC „elszántan szembeszáll” e vádakkal – áll a médiatársaság elnökének hétfői körüzenetében.

A BBC jogászai hétfőn közölték, hogy még nem érkezett hivatalos megkeresés Trump jogi képviselői részéről az amerikai elnök által kilátásba helyezett kártérítési per ügyében.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×