Infostart.hu
eur:
362.41
usd:
321.8
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje beszédet mond az amerikai Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának utolsó napján a chicagói United Centerben 2024. augusztus 22-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban.
Nyitókép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Donald Trump kukázta Joe Biden nyilatkozatát

Szeptembertől megszűnik Kamala Harris volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt titkosszolgálati védelme Donald Trump elnök döntésére – erősítette meg a demokrata politikus szóvivője.

Kamala Harris szóvivője szerint a védelem megszüntetését az adminisztráció nem indokolta.

A Fehér Ház illetékesei az üggyel kapcsolatban ugyanakkor azt közölték, hogy az általános szokások szerint az alelnökök hivatalból való távozásukat követően fél évig részesülnek a Titkosszolgálat védelmében, ami július 20-án lejárt.

Joe Biden volt elnök január 20-i hivatali leköszönését megelőzően nyilatkozatot írt alá, amiben egy évre meghosszabbította alelnöke védelmét a szövetségi költségvetés terhére. Donald Trump jelenlegi elnök érvénytelenítette elődje határozatát, és az új döntés alapján a volt alelnök szeptember elsejétől elveszíti a titkosszolgálati védelmet.

Kamala Harris alelnökként a Demokrata Párt elnökjelöltje volt a 2024-es választásokon, amelyen vereséget szenvedett Donald Trumptól, a republikánus jelölttől.

A Titkosszolgálat az Egyesült Államok szövetségi ügynöksége, amelynek elsődleges feladata az ország választott tisztségviselőinek védelme.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Elszabadult az új kiberfenyegetés: percek alatt törnek be a védelmi rendszerekbe a mesterséges intelligenciával

Példátlan kibertámadási hullámmal küzdenek a vállalatok világszerte, miután a mesterséges intelligencia jelentősen felgyorsította és kifinomultabbá tette a hackerek módszereit. A feltört szupermarketi hűtőktől a rekordméretű kriptovaluta-lopásokig terjedő incidensek miatt az informatikai részlegek túlterheltek, a cégek pedig kénytelenek maguk is AI-alapú védelmi rendszerekbe fektetni a folyamatosan felbukkanó sebezhetőségek befoltozása érdekében. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×