Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
322.82
bux:
147499.68
2026. november 5. csütörtök Imre
fentanil, fájdalomcsillapító,
Nyitókép: Getty Images / Douglas Sacha

Tovább dagad a fentanilos gyógyszerbotrány

Az argentin bíróság elrendelte a Buenos Aires-i székhelyű HLB Pharma gyógyszergyár vezetőinek letartóztatását a cég által előállított szennyezett fentanillal kapcsolatos, több mint 100 halálos áldozattal járó nyomozással összefüggésben.

Az ügyészség szerdai közleménye szerint a letartóztatottak között van a rendkívül erős fájdalomcsillapítót előállító HLB Pharman és Laboratorio Ramallo igazgatója, Ariel García Furfaro is. Maria Laura Roteta szövetségi ügyész azt mondta, a vizsgálat jelenleg is zajlik, ugyanis, mint azt hangsúlyozta, az üggyel összefüggésben nagyon sok áldozatról, illetve érintett cégek egész hálózatáról tudni.

Az ország elmúlt száz évének az egyik legnagyobb egészségügyi botrányában május közepén indult nyomozás, miután egy Buenos Aires környékén lévő kórházban a szokásosnál jóval több fertőzést észleltek. Később halálos áldozatokat jelentettek Buenos Aires, Santa Fe, Formosa és Córdoba tartományok kórházaiból is.

A panaszt hivatalosan az argentin gyógyszerfelügyeletnél nyújtották be, miután Klebsiella pneumoniae és Ralstonia pickettii baktériumokat találtak a vállalat által forgalmazott fentanilban.

Júliusban a szennyezett fájdalomcsillapító miatt meghaltak rokonai néma menetet szerveztek a kórházhoz, igazságot követelve az áldozatoknak. Jóllehet a HLP Pharma még a múlt héten kiadott közleményében is lehetetlenségnek nevezte, hogy laboratóriumai bármelyikében fertőzés történt volna, a bíróság szerint több hibát is kimutattak az előállítási folyamat során, a nyomozás jelenlegi állása szerint pedig összesen hat, szennyezett fentanilt tartalmazó dobozt szállítottak ki nyolc kórháznak, illetve egészségügyi központnak.

A szintetikus ópiátok közé tartozó, fájdalomcsillapítóként és érzéstelenítőként használt fentanil több mint ötvenszer erősebb a morfiumnál.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Beintettek a vevők a túlárazott otthonoknak: nagy fordulat jött a magyar ingatlanpiacon

Jelentős végletek és átalakuló vásárlói szokások jellemzik a hazai ingatlanpiacot 2026 őszén, az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint. Míg Budapesten több mint 100 millió forintos szakadék is tátonghat az egyes kerületek átlagárai között, a fővárosi drágulás miatt érezhetően visszaesett a kereslet. A vidéki tranzakciókat elsöprő arányban a családi házak uralják, a vevők pedig országszerte sokkal tudatosabban mérlegelik az ingatlanok állapotát, a fenntartási költségeket és a finanszírozási lehetőségeket, mint eddig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×