Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
323.44
bux:
147446.2
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels.com

Elhunyt a szlovákai magyarság legszebb hangú bemondója

Bodri Eleonóra életének 64. életévében hunyt el. Bemondóként, majd szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott a Pátria rádiónál.

A Csehszlovák Rádió magyar adásában kezdett friss diplomásként, 1983. március 15-én lett a rádió munkatársa. A felhívást, miszerint az adás magyar bemondót keres, az Új Szóban olvasta. Jelentkezett, majd megnyerte a háromfordulós felvételit – ettől a pillanattól kezdve a rádiós hivatásnak szentelte az életét. Haláláig volt a Pátria rádió munkatársa, bár betegsége miatt egy ideje már nem hallhatuk – a Nappali című műsor szokásos pénteki adását az elmúlt hónapokban már nem vezette - írja az ujszo.com.

Már gyerekkorában a legjobbak közé tartozott a szavalóversenyeken, tagja volt egy irodalmi színpadnak, így korán elsajátította a hangsúlyozás, a szép beszéd alapjait. S bár gyerekkori álma az volt, hogy színésznő legyen, végül a rádiózás találta meg magának.

A magyarországi Petőfi rádió számára is dolgozott a rendszerváltást megelőzően, ahol élő, háromórás műsort vezetett Ulbrich Andrással. Mindezt akkor, amikor a csehszlovák rádió magyar adásában még nem volt bevett gyakorlat élő adást sugározni. S bár hívták, folytassa a Magyar Rádióban, itthon, azaz Szlovákiában maradt.

A kilencvenes években, a Pavilon című műsorban szerepelt első alkalommal műsorvezetőként, de vezetett társkereső műsort is, és sok éven át ő vezette az adás legendás kívánságműsorát, a Köszöntőt is.

Kétszer nyert Kristálymikrofon díjat,

amelyet a hallgatók döntése alapján osztottak ki az év legjobb rádiós műsorvezetőjének, illetve háromszor szavazták meg a legnépszerűbb női rádiósnak.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Nagyot kaszáltak egyesek az Otthon Starton - Most ínséges idők jönnek rájuk?

Egy év alatt 299-ről 276-ra csökkent a hitelközvetítő cégek száma Magyarországon, miközben jutalékbevételeik látványosan nőttek: szektorszinten 60%-kal, egy cégre vetítve pedig 73%-kal emelkedtek az MNB csütörtökön közzétett, első féléves adatai szerint. Ha beválik az Erste előrejelzése, és jövőre harmadával visszaesik a lakáshitelezés az Otthon Startot váltó Wekerle Plusz hatására, akkor az idei évre még sokáig a hitelközvetítők aranyéveként tekinthetünk majd vissza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×