Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay.com

Boszorkánycsaládnak kiáltották ki őket, ment rájuk a benzin

A család egyik tagja el tudott menekülni, hogy segítséget kérjen.

Indiában egy család öt tagját élve megégették boszorkányság gyanúja miatt.

Amint arról az NDTV televízió és más helyi sajtóorgánumok a Bihár államban található Purnia körzet rendőrségére hivatkozva beszámoltak, az áldozatokat benzinnel locsolták le és felgyújtották, földi maradványaikat pedig egy kis tavacskába hajították, ahol később a rendőrség megtalálta őket.

A hatóságok szerint a gyilkosságokban mintegy 50-en vehettek részt. Eddig azonban mindössze két gyanúsítottat fogtak el.

Az NDTV "középkori szörnyűségről" beszélt az eset kapcsán. A beszámoló szerint a boszorkánysággal gyanúsított nő 16 éves fia élve el tudott menekülni a lincselés elől és a rendőrségnél jelentette a történteket.

A fiú elmondása szerint a támadók éjjel hatoltak be a szülei házába, majd bambuszrudakkal kezdték őket ütlegelni és kihurcolni az utcára, ahol végül megégették őket.

A rendőrség szerint a tett indítéka az lehetett, hogy a falusiak szerint a nő sötét mágiát praktizált és felelős volt egyik fia haláláért, valamint egy másik gyermeke betegségéért.

A The Hindu című lap által megjelentetett Frontline magazin szerint a boszorkányüldözés még mindig széles körben elterjedt jelenség Indiában. 2000 és 2024 vége között több mint 2500 esetet regisztráltak, amelyekben nők áldozatul estek ilyen fajta üldöztetésnek. Az áldozatok többsége az alsó kasztokból származott. Ilyen bűncselekmények annak ellenére létező jelenségek, hogy több indiai államban is törvény bünteti a boszorkányüldözést.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×