Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
324.08
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Donald Trump a Des Moines-ban, az Iowai Állami Vásárközpontban az amerikai függetlenség ünnepe alkalmából tartott beszédet
Nyitókép: X / Deplorable Grandma

Donald Trump: mégiscsak kellenek a bevándorlók

Az amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy a mezőgazdasági vállalkozásoknál dolgozó migránsok esetében eltekintenének a kitoloncolástól.

Donald Trump az Ohio államban lévő Des Moines-ban, az Állami Vásárközpontban az amerikai függetlenség ünnepe alkalmából tartott beszédében fejtette ki: Iowa állam gazdálkodói lehetőséget kapnak arra, hogy "kezeskedjenek a keményen dolgozó, törvénykövető migráns munkásaikért".

Elmondta, hogy az új tervet a belbiztonsági minisztérium hajtja majd végre, és a jogszabály szövege is készül már. Azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy

a bűncselekményt elkövetett vagy azzal gyanúsított illegális bevándorlók elleni szigorú intézkedések folytatódnak.

Beszédében az elnök elismerte, hogy előfordultak esetek, amikor 15 éve egy helyen dolgozó bevándorlókat kemény intézkedések értek. "Ezt nem tehetjük. Együtt kell működnünk az agrárgazdálkodókkal, valamint a szálloda- és vendéglátóiparral" - fogalmazott. Kormányzati statisztikák szerint Iowa állam az Egyesült Államok második legjelentősebb agrárexportőr szövetségi állama.

Donald Trump korábban a héten már utalt arra, hogy kivételek jöhetnek a bevándorlási szabályokat illetően a mezőgazdasági vállalkozások esetében, és megemlítette, hogy a könnyítő intézkedések akár a vendéglátásra is kiterjedhetnek. Az Egyesült Államok különböző agrárgazdálkodói szervezetei a közelmúltban többször jelezték az adminisztráció felé azokat az aggályaikat, hogy a bevándorlók sok esetben nélkülözhetetlenek működésükhöz, akár olyanok is, akiknek a tartózkodási státusza nem egyértelmű.

Címlapról ajánljuk
Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Százmilliárdok úszhattak volna el, Varga Mihály elmondta, mi történt az MNB-nél

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025. márciusa után – mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×