Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Nyitókép: Jose A. Bernat Bacete/Getty Images

Van, ahol már korlátozzák a munkavégzést a kánikula miatt

A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.

Alessandro Riccardi, az elsősegélyosztályokon dolgozó orvosokat tömörítő szövetség (Simeu) elnöke az Ansa hírügynökségnek elmondta, hogy közel húsz százalékkal emelkedett a hőség okozta rosszullétek aránya az egész országban az évszakban megszokotthoz képest. A milánói dóm tetején egy kínai turista elájult a forróságban kedden. A hatvanhat éves kínai nő lánya és unokája társaságában kevéssel déli tizenkét óra előtt ment fel a dóm tetejére. A nagy melegben hirtelen elveszítette eszméletét. A tűzoltók, majd a mentők siettek segítségére. Az észak-olaszországi város központi klinikájára szállították. A kórház közlése szerint a rosszullétet a forróság okozta.

A Coldiretti termelői szövetség a földeken dolgozó félmillió munkás egészségének védelmét szorgalmazta. Azokról van szó, akik a nyári hónapokban a zöldséget, gyümölcsöt takarítják be. A Coldiretti hangsúlyozta, hogy minden védőeszközt biztosítani kell a dolgozók számára, valamint

a betakarítást a reggeli és az esti órákra kell hagyni.

A legnépesebb olasz régió, Lombardia kormányzója, Attilio Fontana kedden rendelkezést írt alá, amely szeptember közepéig megtiltja a déli fél egy és délután négy óra közötti szabadtéri munkavégzést megszabott hőmérséklethatár fölött. Az intézkedés mások mellett az építkezésekre és a kertészetekre vonatkozik. Korábban ugyanígy rendelkezett Abruzzo, Emilia-Romagna, Szardínia, Basilicata, Calabria, Campania, Lazio, Liguria, Puglia, Szicília és Toszkána tartomány vezetése.

Olaszországban június 26. óta tart az idei nyár második hőhulláma: a vörös színű riasztás hétfőn huszonegy, kedden tizenhét városban lépett életbe, szerdán tizennyolc lesz a számuk. Az egészségügyi minisztérium kritikus forróságra figyelmeztetett Bolzano, Bologna, Brescia, Firenze, Perugia városában, de nem jobb a helyzet Triesztben, Rómában vagy a szicíliai Palermóban sem.

Az olasz főváros utcáin a hőmérők negyven fokot mutatnak.

Genovában a hetven év felettiek reggel fél nyolctól ingyen vehetik igénybe a tömegközlekedési eszközöket. Így akarják rávenni őket, hogy a legkevésbé meleg napszakokban közlekedjenek. Gyakoriak a bozót- és erdőtüzek Szardínia szigetén éppúgy, mint Róma térségében.

Ezzel egy időben Piemont, Lombardia és Veneto régióra hirtelen viharok csaptak le: az áradásokban két ember életét veszítette.

Címlapról ajánljuk
Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok
Szász-Anhalt

Földcsuszamlásszerű győzelem néz ki az AfD-nek Németországban, itt vannak az első adatok

Történelmi léptékű győzelmet jeleznek az első exit pollok az Alternatíva Németországért (AfD) számára a vasárnapi szász-anhalti tartományi választáson. Az ARD (Infratest dimap) felmérése 44,5, a ZDF (Forschungsgruppe Wahlen) kutatása pedig 44 százalékra teszi a párt támogatottságát. A második helyen álló, jelenleg kormányzó CDU mindkét mérés szerint mindössze 18,5 százalékot szerzett.

Európa szomorú új térképe

Az aszályok, a klímaváltozás, a vízhiány és a felmelegedés csökkentheti a mezőgazdasági hozamokat, átírhatja az ipar telephelyválasztását, az energiatermelést, a folyami szállítást, a turizmust, az ingatlanárakat, sőt még azt is, mikor dolgozunk, utazunk vagy hogyan építjük otthonainkat. Ennek európai vonatkozásairól írt elemzést Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány; a részletekről Pásztor Szabolcs kutatási igazgatót kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Politikai földrengés jöhet ma Németországban, a kancellár jövője is eldőlhet

Ma tartományi parlamenti választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár dönthet az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont körüli vereséget szenvedhet. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×