Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
2020. március 13-án Katmanduban készített kép Kami Rita nepáli serpa hegymászóról. Az 52 éves Kami Rita 2022. május 7-én huszonhatodszor mászta meg a világ legmagasabb hegyének, a Csomolungmának, azaz a Mount Everestnek a 8848 méteres csúcsát, megdöntve ezzel a korábbi, 2021 májusi világrekordját.
Nyitókép: MTI/EPA/Narendra Sresztha

Megáll az ember esze ennek a serpának a teljesítményétől

Harmincegyedik alkalommal mászta meg kedden a Mount Everestet Kami Rita nepáli serpa, amivel ismét megdöntötte a saját világrekordját.

Az 55 éves Kami Rita egy Indiából érkezett, 22 fős katonai csoportot vezetve érte el a világ legmagasabb hegyének 8849 méteres csúcsát 27 másik serpával együtt. A hegyivezető tavaly májusban kétszer is megdöntötte a világrekordot, amikor huszonkilencedik és harmincadik alkalommal is sikerült megmásznia a Mount Everestet.

Kami Rita jelenleg a Seven Summit Treks nevű túraszervező cég alkalmazásában áll. Az eleinte hordárként, majd hegyivezetőként dolgozó serpa 1994-ben mászta meg először a Mount Everestet, majd ezt követően – munkája részeként – csaknem minden évben megtette ezt az utat, mellette pedig a Himalája több más csúcsát is meghódította.

Világrekordját egy másik serpa, Pasang Dawa is megközelíti, aki huszonkilenc alkalommal ért fel a Mount Everest csúcsára. A nem hivatásos hegyivezetőként mászók körében a brit Kenton Cool 19-szer tudta megmászni a világ legmagasabb hegyét – utoljára idén május 18-án –, őt követi az amerikai Dave Hahn, illetve Garrett Madison 15 sikeres csúcshódítással.

Az idei főszezonra 468 hegymászó kapott mászóengedélyt a nepáli hatóságoktól, fejenként nagyjából 11 ezer dollárért.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×