Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Ferenc pápa az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik 2023. április 29-én, háromnapos magyarországi apostoli látogatásának második napján.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Kórházban kell maradnia Ferenc pápának

A klinikai kórkép összetettsége miatt a kórházi kezelés folytatása mellett még további napokra van szükség ahhoz, hogy Ferenc pápa állapotával kapcsolatban prognózist lehessen készíteni - közölte a Szentszék a Gemelli-klinika orvoscsapatának véleménye alapján.

Ferenc pápa klinikai állapota csütörtökön is javulást mutatott. Közölték, hogy az egyházfőnél az oxigénterápiát úgynevezett ventillációs maszkkal egészítették ki. Délelőtt a pápa légzési fizioterápiát követett, a délutáni órákban pedig a Gemelli-klinika pápai kórtermének kápolnájában imádkozott. Ezenkívül a munkának szentelte magát.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az újabb orvosi közlemény, ahogyan szerdán is történt, már nem nevezi kritikusnak a pápa állapotát. Ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy

az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a pápa egészségi állapotának alakulását tekintve.

A szóvivő kiemelte: nincsenek információik azzal kapcsolatban, hogy a pápa meddig marad kórházban, és azt sem tudják, hogy vasárnap délben meg tud-e jelenni a klinika ablakában a hívők üdvözlésére.

Ferenc pápa február 14. óta van kórházban. Az orvosok a február 21-én tartott kórházi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy az egyházfő még legalább egy hétig kezelésre szorul.

A Vatikán csütörtökön bejelentette, hogy lemondták a szombati audienciát. A Szent Péter téren csütörtök este is rózsafüzér-imát tartanak, amelyet Baldassare Reina bíboros, a római egyházmegye általános helynöke vezet.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×