Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
323.16
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
A júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban 2024. július 17-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Kicsukták a patriótákat a lakhatási bizottságból Hölvényi György szerint

A baloldal megakadályozta, hogy a Patrióták Európáért képviselőcsoport - noha az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója - vezető helyeket szerezzen az EP lakhatási bizottságában.

Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő a testület megalakulása után csütörtökön Facebook-posztjában úgy fogalmazott: a D’Hondt-módszer, azaz az arányos képviseletet biztosító számítási mód szerint is megilletné mindez a frakciót.

A politikus szerint nincs új a nap alatt és elszomorító, amit ma láttak. Az Európai Parlamentben évtizedek óta a D’Hondt-módszer alapján működnek, és erkölcsi felelősség terheli azokat, akik ma ezt a rendszert megtagadták és ezzel ellentétesen szavaztak.

A Patrióták Európáért a D'Hondt-módszer szerint is a harmadik legnagyobb frakció, mégsem kaptak posztokat - kifogásolta.

Úgy fogalmazott, nem naiv, jól tudja, hogy mennek a dolgok, de mindez ellentétes a vélemények sokfélesége és a nemek közötti egyenlőség elvével is. Mindenkinek, aki ma ezekkel ellentétesen szavazott, felelőssége van - jelentette ki.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×