Infostart.hu
eur:
381.79
usd:
322.26
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Nyitókép: Pixabay

Újabb koalíciós vita Németországban: sanyarú sors vár az emblematikus autópályákra

Németországban szabad a száguldás az autópályákon, erre büszkék is a németek, de ez máér nem tart sokáig. Nem a sebességhatárt vezetik be, hanem a felújításra szánt összeget csökkentené a közlekedési miniszter, ami a szakma szerint sebességkorlátozást és kátyúkat hoz majd.

Az elmúlt hónapokban aligha telt el hét anélkül, hogy ne robbant volna ki újabb koalíciós vita a német kormánypártok között. Mindez jelentősen rányomta bélyegét a három párt teljesítményére a június 9-i európai parlamenti választásokon. Az ellentétek, illetve a viták kiéleződtek annak kapcsán is, hogy immár élesben folyik a 2025-ös költségvetés véglegesnek szánt tervezetének kidolgozása. A főszereplő a szabad demokrata pénzügyminiszter, Christian Lindner, aki drákói megtakarításokat sürget.

Ezúttal a németországi autópályák fejlesztésének jövője a tét. Lindner ezen a téren is szigorú spórolást követelt, és párttársa, Volker Wissing közlekedési miniszter szót is fogadott a pártelnök pénzügyminiszternek. Ennek megfelelően sajtóértesülések szerint

jelentősen kurtítanák az autópályák fejlesztésére szánt beruházásokat.

A Die Zeit arról számolt be, hogy Wissing az eredetileg előirányzott 6,29 milliárd eurós fejlesztési előirányzat helyett 4,99 milliárd euróra kívánja csökkenteni az állami tulajdonban lévő autópálya-építő társaság korábban tervezett beruházásait. Mindez azonban nem elég, a miniszter "előrelátó" terve szerint 2026-ra és 2027-re további egy-egy milliárd eurós megtakarítást tervez, 2028-ra pedig 378 millió eurót kellene megtakarítani. A tervezett megtakarítások következtében az autópályák fejlesztéséért felelős cég jóval kevesebb pénzhez jut, mint amennyire saját számításai szerint szüksége lenne.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint mindez azt jelenti, hogy az elkövetkező négy évben összesen 9,7 milliárd euró hiányozna a távolsági közlekedést szolgáló utak karbantartására, illetve általános üzemeltetésére, valamint új utak építésére. Ebből az összegből 4,8 milliárd az az autópályákat sújtaná.

A minisztérium szigorú megtakarítási tervei az autópályák mellett a közlekedés más ágait is érintenék, így a vasúti pályák kiépítését, illetve karbantását is.

A Német Építőpari Szövetség élesen bírálta a tervezett megtakarításokat. Immár hagyomány, hogy Németország az utak és a hidak rovására hajt végre olyan megtakarításokat, amelyek végül tönkremenésükig vezetnek – hangsúlyozta a szövetség a Frankfurter Allgemeine Zeitunghoz eljuttatott állásfoglalásában. A szövetség rámutatott arra is, hogy a tervezett költségvetési megtakarítások további sebességkorlátozásokat, autópálya-lezárásokat és kátyúkat eredményeznek.

Értesülések szerint a kormány július 3-i ülésén kívánja elfogadni a jövő évi költségvetés tervezetét.

Több, a szociáldemokraták továbbá a Zöldek Pártja által vezetett minisztérium ugyanakkor elutasítja a pénzügyminiszter szigorú megtakarítási előirányzatait.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×