Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
321.06
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
A Véda automata közlekedés-ellenőrzési rendszer egyik sebességmérője a 6-os főúton, Pécs határában 2016. április 21-én. Csaknem kilencszáz magyarországi helyszínen ellenőrzi a rendőrség a sebességhatár túllépését reggel hat óra óta 24 órán keresztül a Speedmarathon nemzetközi akció keretében.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Most fellélegezhet, aki nem bírja az autózást – van más megoldás a gyógyszer helyett

Mozgó pöttyökkel segítenek azokon az utasokon, akik szédülnek a mozgó kocsiban.

Több újítást is bevezetett a közelmúltban az Apple: a legutóbbi frissítés részeként a CarPlay mellett az iPhone és az iPad készülékeken is elérhetővé vált a járműmozgásjelző. Mint a neve is mutatja, ez azoknak jelenthet megkönnyebbülést, akik nehezen vagy egyáltalán nem bírják, ha mozgó járműben kell utazniuk - írja a vezess.hu.

Az utazási betegség, a kinetózis egy olyan tünetegyüttest takar, amit főként a látási ingerek és az egyensúlyérzékelés közötti ellentétek váltanak ki. Becslések szerint körülbelül minden harmadik embert érint a jelenség, még ha a tünetek (pl. szédülés, hányinger, izzadás, hányás) nem is jelentkeznek mindenkinél. Közleményében az Apple hozzáfűzte, jelen esetben ezt úgy kell elképzelni, hogy a képernyő, amit a beteg bámul, alapvetően álló helyzetben van, ugyanakkor közben érzi a jármű mozgását.

Úgy enyhítenének ezen a hatáson, hogy apró, mozgó fekete pöttyöket jelenítenek meg a kijelző szélein, reagálva arra, ha változik az adott jármű mozgása. Például, ha egy autó balra kanyarodik, a pöttyök jobbra, amennyiben pedig jobbra kanyarodik, balra mozdulnak. Gyorsítás esetén a pontok a képernyő teteje felé, lassításkor pedig ellentétes irányba haladnak.

Sokaknak ugyanakkor zavaróak lehetnek a pöttyök, így nem csak azok automatikus megjelenítését lehet beállítani, de annak sincs akadálya, hogy be-, illetve kikapcsoljuk a funkciót - írja a portál.

A CarPlayben mindemellett számos egyéb funkció, köztük a hangfelismerés és -vezérlés is megjelenik, ami lehetővé teszi, hogy szavakkal navigáljunk vagy kezeljük a különböző alkalmazásokat. A siket és nagyothalló felhasználóknak abban nyújt segítséget, hogy bármilyen külső hang esetén digitálisan figyelmezteti őket az esetleges veszélyre.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×