eur:
413.19
usd:
396.09
bux:
79243.31
2024. december 18. szerda Auguszta
Nyitókép: Pixabay

Drasztikus változtatást vezet be az X

Az Elon Musk tulajdonában lévő közösségimédia-felületen olyan fejlesztés folyik, amelynek eredményként ezentúl láthatatlanok lesznek a tetszésnyilvánítások.

Hamarosan eltűnnek a like-ok az egyik legnagyobb közösségi oldalról, a korábban Twitterként ismert X-ről – írja a Mashable cikkére hivatkozva a 24.hu. A változást egy bejegyzés formájában a cég műszaki igazgatója, Haofei Wang meg is erősítette. A bejelentés szerint a funkció nem szűnik meg teljesen, viszont priváttá válik, vagyis senki nem láthatja majd, hogy más felhasználóknak milyen tartalmak tetszettek.

Wang azt közölte: erre azért van szükség, mert a nyilvános like-ok miatt egyesek attól félnek, hogy romlik a megítélésük, vagy éppenséggel trollok vehetik célba őket.

Az igazgató azt ígéri, az újításnak köszönhetően és a reménybeli bátrabb lájkolás révén ráadásul az algoritmus is sokkal inkább képes lesz a felhasználók ízlésének, érdeklődési körének megfelelő tartalmakat ajánlani.

Wang bejegyzését később Enrique Barragan, az X senior szoftverfejlesztője kiegészítette saját posztjával, amelyben további információkat közölt a változtatásról. Ebben kifejtette, hogy a felhasználók továbbra is láthatják majd, hogy az ő bejegyzéseiket kik kedvelték, ahogy azt is, hogy hány darab like érkezett a posztokra. Nem nézhetik meg viszont azt, hogy mások bejegyzéseit kik kedvelték, ahogy mások profiljára kattintva azt sem, hogy ők melyik posztokat kedvelték.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

Orbán Viktor: a patrióták nyernek, a liberálisok Brüsszelbe szorulnak vissza, az Mordor vidéke

El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amilyenekkel a Nyugat most küzd, sikerül-e az ottani politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül megoldást találniuk – tette fel a kérdést a miniszterelnök egy interjúban. Beszélt Ukrajna támogatásának várható megcsappanásáról, a tűzszünet esélyéről, a liberálisok és a patrióták küzdelmeiről.

Jogerősen elítélték Nicolas Sarkozy volt francia elnököt

Nicolas Sarkozy ellen több jogi eljárás is folyamatban van, de ez volt az első, amely bírósági szakaszba került, és az első alkalom az 1958 óta tartó V. köztársaság történetében, hogy korrupció miatt jogerősem elítéltek egy volt köztársasági elnököt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Megütötték az amerikai tőzsdéket a Fed jelzéseire

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés a reggeli órákban, ezt követően pedig Európában óvatos emelkedést láthatunk, Amerikában pedig iránykereséssel indult a kereskedés. Aztán este a Fed a várt 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, a meglepetés viszont abban volt, hogy jövőre csak 50 bázispontos összes vágásra számítanak a nyíltpiaci döntéshozók a jegybanknál, így ez jócskán rontott a hangulaton, a tőzsdéket megütötték, a dollár ugrott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×