Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
316.39
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára
Hand of man with credit card, using a ATM
Nyitókép: sanjagrujic/Getty Images

Bajorországban máris bevezetik a menedékkérők bankkártyáját – de szigorú korlátozásokkal

A németországi menedékkérők meghatározott mennyiségű készpénz mellett bankkártyát is kapnának Németországban, a felhasználást és az összeget illetően többé-kevésbé konszenzus jött létre a szövetségi kormány és a tartományok között, de Bajorország közölte: noha a koncepcióval egyetért, saját útját kívánja járni. A tartományi kormányfő már jelezte is az irányt.

A német tartományok Olaf Scholz kancellárral még januárban állapodtak meg arról, hogy a menedékkérők állami segélyezésének formájaként bevezetik az úgynevezett fizetési kártyát (Bezahlkarte). Ennek lényege, hogy a befogadásra várók a nevükre szóló kártyákra utalt pénzből intézhessék németországi vásárlásaikat, ugyanakkor arról nem utalhatnak át otthon maradt hozzátartozóiknak, illetve barátaiknak, továbbá nem utolsó sorban embercsempészeknek. Az előzetes megállapodás arról szólt, hogy

a kártyát nyártól vezetik be, az időpontot illetően azonban a tartományok szabad kezet kaptak.

Vita kerekedett arról, hogy tulajdonosaik a kártyát mire használhatják majd fel, mint ahogy arról is, hogy arra havonta mennyi pénzt utaljanak. Elsősorban a konzervatív CDU vezette tartományok érveltek amellett, hogy az összeg felhasználását korlátozni kell, így nem szabad megengedni azt, hogy a pénzt alkohol, cigaretta, illetve egyéb dohánytermék vásárlására használják fel. Ez azonban végül nem került bele abba az állásfoglalásba, amelyet Olaf Scholz kancellár és a tartományi kormányfők a hónap elején tartott csúcstalálkozójukon fogadtak el. Az viszont igen, hogy minden ellátásra jogosult nagykorúnak rendelkeznie kell saját bankkártyával. Az országos "szabvány" havi 185 euró egy egyedülálló felnőtt számára.

A tartományok ugyanakkor szabad kezet kapnak annak eldöntésében, hogy a kártya tulajdonosai az összeget csak vásárlásaik kifizetésére fordíthatják, vagy pedig arról készpénzt is vehetnek fel. Ha pedig igen, akkor mennyit.

A kisebbik keresztény párt, a CSU vezette Bajorország most ugyanakkor jelezte, hogy március végéig a tartomány egyes körzeteiben be kívánja vezetni a kártyát, de rendkívül szigorú feltételekkel. A bajor "koncepciót" a tartomány miniszterelnöke, Markus Söder ismertette. A CSU elnöke szerint "Bajorország a túlterheltség küszöbén áll", ezért a menedékkérők számának fokozottabb korlátozására van szükség, az eddigi intézkedések nem hozták meg a kívánt eredményt. A tartományi vezető az illegális menekültek kitoloncolásával kapcsolatban a biztonságos származási országok listájának bővítését, továbbá más, az Európai Unió területén kívüli harmadik országokkal való tárgyalások folytatását sürgette.

A fizetési kártya szerinte része egy átfogó problémamegoldásnak, így főként arra szolgálhat, hogy a menedékkérőkön keresztül kevesebb pénz jusson az embercsempészek kezébe. Bejelentette, hogy kísérleti alapon a kártyát több tartományi önkormányzat már a napokban bevezeti, de az egész tartományban csak az év második felében lesz elérhető.

A bajor fizetési kártya egyfajta betéti kártya, amely a Mastercard rendszerhez kapcsolódik, és

a menekültek havonta legfeljebb 50 eurót vehetnek fel az ATM-ekből.

A bajor belügyminisztérium illetékes államtitkára közölte, hogy a kártya a tervek szerint elsősorban a közvetlen lakókörnyezetben aktiválódik.

Bajorország nem az első tartomány, amely már "kísérletezik" a kártyával. Kísérleti projektek kezdődtek az önálló tartománynak számító Hamburg városállamban, valamint Türingia egyes körzeteiben is.

Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×