Infostart.hu
eur:
358.63
usd:
309.1
bux:
129728.5
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
Car Crash with police
Nyitókép: GummyBone/Getty Images

KRESZ-módosítás: megtiltanák a fiatalok számára az éjszakai vezetést

Ezért a római parlament nagyon szigorú rendelkezéseket tervez, hogy elejét vegye a legtöbb fiatal halálát követelő közúti baleseteknek.

Ettore Rosato képviselő a kormány elé javaslatot terjesztett, mely megtiltaná a kezdő és a nagyon fiatal sofőröknek, hogy éjszaka utasokat szállítsanak - írja a autoszektor.hu

A KRESZ-módosítási indítvány szerint a 21 év alatti sofőröknek, valamint életkortól függetlenül mindenkinek a B kategóriás jogosítvány megszerzését követő első három évben éjféltől reggel 5 óráig tilos lenne egynél több utast szállítania.

E törvény megsértése esetén a járművezetőt 800-3200 euró pénzbírsággal, a vezetői engedély 6 hónaptól 1 évig terjedő felfüggesztésével és hat hónapnyi szabadságvesztéssel kellene büntetni! Ha a járművezető a szabályszegés mellett még közúti balesetet is okoz, a szankciókat meg kellene duplázni!

A képviselő meg is indokolta keménykezű törvénykezési szándékát. Azt mondja, nem lehet figyelmen kívül hagyni a statisztikák szerint

a balesetek többnyire a klubokban és diszkókban töltött éjszakák után történnek.

Rosato képviselő törvénytervezete azonban máris komoly vitákat váltott ki. Sokan úgy gondolják, ha egy autó csak egy utast vihet, akkor a gépjárművek száma éjszakánként drámai meg fog növekedni. Márpedig ha több lesz az autó az utakon, akkor balesetek is gyakrabban fognak bekövetkezni.

Címlapról ajánljuk
Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Ha májusban nem ad jelzést az MNB a kamatcsökkentésről, akkor hónapokat kell várni egy ilyen lépésre – mondta Nyeste Orsolya. Az InfoRádió arról is kérdezte az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzőjét, hogy milyen várakozásaik vannak a GDP-arányos deficit alakulására idén azt követően, hogy már áprilisra jelentős hiányt halmozott fel a hazai költségvetés.

Üzemi baleset Tiszaújvárosban – kétgyermekes családapa halt meg

Eloltották a robbanás utáni tüzet a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy kétgyermekes családapa halt meg, ketten súlyosan, heten könnyen megsérültek. Veszélyes anyag nem került a levegőbe – hangzott el a helyszíni sajtótájékoztatón. Kapitány István miniszter szerint a balesetnek nincs kihatása az ország üzemanyagellátására, Hernádi Zsolt Mol-vezér szerint a műanyaggyártás sincs veszélyben.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×