Infostart.hu
eur:
376.75
usd:
322.84
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard
Hosszú sorban várakoznak emberek, hogy leróják kegyeletüket XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatala előtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában 2023. január 2-án. A 95 esztendős emeritus pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 2022. december 31-én hunyt el. XVI. Benedeket, polgári nevén Joseph Ratzingert január 5-én helyezik örök nyugalomra a Szent Péter-bazilika kriptájában.
Nyitókép: MTI/AP/Alessandra Tarantino

Hajnaltól gyülekezik a tömeg a vatikáni Szent Péter téren - ma temetik XVI. Benedek pápát

Pápának kijáró ceremóniával, de a hagyományos szertartáshoz képest kisebb változtatásokkal helyezik örök nyugalomra a katolikus egyház egykori vezetőjét.

Az első gyászolók már 4 órakor megjelentek a helyszínen, öt és fél órával a szertartás kezdete előtt. Már ezrek várakoznak a téren, ahova csak fémdetektoros kapukon lehet belépni. Többen jelentek meg hagyományos bajor népviseletben és annak a bajorországi régiónak a zászlajával a kezükben, ahonnan a volt egyházfő származott.

A vatikáni hatóságok a korábban becsült 60 ezer helyett mintegy 100 ezer emberre számítanak a búcsúztatáson. A Szent Péter-bazilikában felállított ravatalnál három nap alatt körülbelül 200 ezer ember rótta le kegyeletét.

Olaszországban félárbocra eresztették a zászlókat.

Az "ünnepélyes, de szerény" ceremónia reggel 9 óra 30 perckor kezdődik a Szent Péter téren. A Vatikán közlése szerint a megboldogult pápa kívánsága volt, hogy búcsúztatása "az egyszerűség jegyében" történjen.

A gyászmisét Ferenc pápa vezeti, az oltár előtti teendőket azonban Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégiumot vezető dékán végzi el a 86 éves katolikus egyházfő térdfájdalmai miatt. A prédikációt Ferenc pápa tartja.

A szertartás során a kisebb változtatások egyikeként kihagyják az utód kijelölését szolgáló konklávéval kapcsolatos imákat, mivel

nem lesz pápaválasztás, tekintettel arra, hogy Ferenc pápa hivatalban marad.

XVI. Benedek koporsóját szerdán este zárták le, miután a nagyközönség lerótta kegyeletét. Előzőleg a volt egyházfő koporsójába tettek egy kis zacskót pápasága érmeivel és egy csőalakú irattartót a rogitummal, egy tekerccsel az elhunyt műveinek összefoglalásával.

Csütörtökön a mise után a ciprusfa koporsót a Szent Péter-székesegyházba viszik, majd a nyilvánosság kizárása mellett egy cinkből készült koporsóba, azt pedig egy tölgyfa koporsóba helyezik, és leengedik a székesegyház kriptájába. XVI. Benedeket abban a pápai sírhelyben helyezik el, ahol korábban XXIII. János pápa, majd II. János Pál nyugodott. Utóbbi hamvait 2011-es boldoggá avatása után a bazilikába helyezték át.

A pápák temetkezési helye:
az altemplom más néven vatikáni grották (barlangok) XVI. Benedek (2005-2013) sírhelye Korábban XXIII. János pápa (1958-63), majd II. János Pál pápa sírhelye (1978-2005) volt.
(MTI:G0007)
A pápák temetkezési helye: az altemplom más néven vatikáni grották (barlangok) XVI. Benedek (2005-2013) sírhelye Korábban XXIII. János pápa (1958-63), majd II. János Pál pápa sírhelye (1978-2005) volt. (MTI:G0007)

A temetés különlegesnek számít, mert

a katolikus egyház kétezer éves történetében még nem volt példa arra, hogy egy elhunyt pápát a hivatalban lévő pápa búcsúztassa.

Utoljára 2005-ben temettek pápát a Vatikánban, II. János Pált, őt a most elhunyt pápa búcsúztatta, akkor még bíborosként.

A biztonságra több mint 1000 rendőr és félezer katasztrófavédelmis vigyáz, a Szent Péter térre a tömeget beengedő fémdetektoros belépőkapuk számát megnövelték. A térre vezető Conciliazione utcát lezárták az autóforgalom előtt, ugyanakkor sűrítik a közösségi közlekedést. Róma felett repülési tilalom lesz érvényben csütörtökön.

A néhai nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje,

95 éves korában, december 31-én 9 óra 34 perckor hunyt el. XVI. Benedek hat évszázada az első olyan pápa volt, aki lemondott tisztségéről.

A Szentszék csak Olaszországnak és Németországnak küldött hivatalos meghívót a temetésre, mivel XVI. Benedek már nem volt az egyházi állam feje. Ennek ellenére az egyházi vezetőkön kívül szerte a világból jelen lesznek állami vezetők, uralkodók, nemesek.

XVI. Benedek búcsúztatásán részt vesz Novák Katalin köztársasági elnök, és a magyar delegáció tagja lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×