Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Vitorlás és sétahajó a Fertő-tavon, az ausztriai Burgenlandban. MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Juhász Gábor

Új megoldást vetnek be a Fertő tó vízszintcsökkenése ellen

Első körben azért, hogy hajózni lehessen, másodikban azért, hogy megmentsék a tavat.

„Egy speciális nagy géppel leszívják az iszapot – amit előtte egy kefével lazítanak fel a talajról –, majd azt egy szállítóvezetéken keresztül egy körülbelül két kilométerre lévő gyűjtőtartályba szivattyúzzák” – tudósított az egyik legnagyobb kikötőben, az ausztriai rusztiban folyó munkálatokról a Cyberpress és a Telex.

A szivattyúzásra mint kísérleti megoldásra azért van szükség, mert drasztikusan csökken a tó vízszintje. Szeretnék 25 centivel megemelni, hogy a kishajók közlekedhessenek Ruszt közelében. Most ugyanis sok hajó egyáltalán nem tud kifutni, ami csapás a turizmusnak is.

A vizet az osztrák tervek szerint a Mosoni-Dunából pótolnák.

Az akció augusztus végéig tart, majd a tervek szerint októberben ismét elkezdik, egy nagyobb szabású tómentő akció keretében. Osztrák lapértesülések szerint ugyanis hamarosan egy elvi megállapodás is születik Ausztria és Magyarország között, ami azt jelenti, hogy a két ország közösen tervezheti a szivattyúzásokat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×