Infostart.hu
eur:
379.4
usd:
322.2
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Csaknem teljesen néptelen a prágai Károly híd 2020. október 5-én. Az új koronavírus-járvány miatt Csehországban újra szükségállapot lépett érvénybe, amelyet a kormány harminc napra hirdetett ki. A járvány által leginkább veszélyeztetett régiókban bezártak a középiskolák, és áttértek a távoktatásra. Korlátozzák az istentiszteleteken való résztvevők számát, a vendéglőket este tízkor be kell zárni, egy asztalnál legfeljebb hat ember ülhet. A sportrendezvényeket nézők nélkül lehet csak megtartani.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Az állásába került a cseh külügyérnek, hogy ágált a keleti vakcinák ellen

Tomás Petrícek nem támogatta az orosz és kínai vakcína beszerzését.

Távozik tisztségéből Tomás Petrícek cseh szociáldemokrata külügyminiszter.

"Meg tudom erősíteni, hogy Jan Hamácekkel lezajlott (vasárnapi) találkozómon értesültem menesztésemről" - közölte Petrícek vasárnap késő este a CTK hírügynökség kérdésére. Hamácek a kormánykoalíció kisebbik pártjának, a Cseh Szociáldemokrata Pártnak (CSSD) az elnöke, egyben Andrej Babis kormányfő helyettese, belügyminiszter.

Tomás Petrícek menesztését először nyilvánosan néhány hete Milos Zeman államfő kérte a kormányfőtől, mert egyebek között elégedetlen azzal, hogy a külügyminiszter nem támogatta törekvését a koronavírus elleni orosz és kínai vakcína beszerzésében, illetve kizárná az oroszokat a Dukovany atomerőmű bővítésére kiírandó pályázatból.

Vasárnap a Blesk.cz hírportálnak nyilatkozva az államfő pedig azt mondta, hogy nem kívánja akadályozni a külügyminiszter menesztését. A cseh hírügynökség ezt követően kereste meg Petríceket, aki 2018 októberétől tölti be a külügyminiszteri tisztséget.

A prágai sajtó szerint Petrícek menesztésének további oka lehet, hogy a CSSD hétvégi online kongresszusán Jan Hamácek ellenében megpályázta a pártelnöki tisztséget. Beszédében ugyanakkor nagyon élesen bírálta a szociáldemokraták kormányzati együttműködését a Babis vezette ANO mozgalommal. Miután a kongresszuson Hamácek megvédte pártelnöki tisztségét, megfigyelők csak idő kérdésnek minősítették, mikor kell riválisának, a párt korábbi alelnökének elhagynia a külügyminiszteri bársonyszéket is.

A cseh média úgy tudja, hogy Petrícek utódja Lubomír Zaorálek, jelenlegi kulturális miniszter lesz. Zaorálek már korábban (2014-2017) is irányította a cseh diplomáciát. A kulturális tárcát Zaorálektől Jan Birke, a kelet-csehországi Náchod városának szociáldemokrata polgármestere veszi át. Birke közismerten jó viszonyt ápol Zeman elnökkel.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×