Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: boeing.com

Újra a levegőbe emelkedhet a tragikus sorsú géptípus

Novemberben feloldhatja a Boeing 737 MAX másfél évvel ezelőtt elrendelt repülési tilalmát az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) - közölte a szervezet vezetője pénteken.

Patrick Ky elmondása szerint az EASA nem sokkal az után tervezi a típus használatának újbóli engedélyezését, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) is kiadja az üzemeltetéshez szükséges dokumentumokat. Európában így az év vége előtt ismét használhatják majd a típust a légitársaságok, bár erre még a cég bejegyzése szerinti ország légügyi hatóságától is engedélyt kell kérni.

Az igazgató tájékoztatása szerint egyebek között arról is megállapodtak a Boeinggel, hogy a pilóták kézzel kikapcsolhatják a kormányrázó berendezést, amely veszélyhelyzetekre figyelmeztet. Az amerikai cégnek emellett egy harmadik, számítógép által vezérelt állásszög-jeladót is be kell majd szerelnie a MAX-okba. Ebből a műszerből kettő volt eddig, de a gép rendszerei egyszerre mindig csak az egyikből kaptak adatokat. A már legyártott példányoknál később, tervezett karbantartás keretében végzik el az átalakítást.

Patrick Ky jelezte: a Boeing másik típusa, a még berepülési fázisban lévő 777X engedélyezése a korábbinál jóval részletesebb lesz, és nagy figyelmet fordítanak majd a repülésirányító rendszerek vizsgálatára.

Az EASA mellett az amerikai, kanadai, brazil és kínai hatóságok is külön vizsgálják a Boeing által elvégzett módosításokat.

A típussal fél éven belül két halálos légikatasztrófa is történt, amelyekben 346-an vesztették életüket. 2018 októberében a Lion Air, 2019 márciusában pedig az Ethiopian Airlines egy-egy járatát teljesítő gép zuhant le.

Az eddigi vizsgálatok szerint ebben nagy szerepe volt az átesésvédelmi rendszernek, amely egyetlen jeladóból vett adatot. A Boeing az elmúlt másfél évben egyebek között átalakította a teljes repülésirányító rendszert, és az átesésvédelmi berendezés már több jeladót használ. Emellett a társaságnak módosítania kellett a pilótaképzés anyagát is.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

A termékenység összeomlására a választójog reformja lehetne a megoldás?

Június végén megjelent véleménycikkemben amellett érveltem, hogy meg kellene szüntetni az anyák szja-mentességét, mert az alkalmatlan, sőt kontraproduktív annak a célnak az elérésére, hogy minél több gyermek szülessen a népességfogyás megállítása, de legalábbis lassítása érdekében. Cikkemre Tóth I. János reagált, aki  szerint az anyák szja-mentességét nem eltörölni, hanem értékelni és megfelelő időtávon vizsgálni kell. Úgy véli, a hazai demográfiai válság középpontjában nem elsősorban a nagycsaládok hiánya áll, hanem az első és második gyermek megszületésének elmaradása. Ebben a cikkben az általa felvetett állításokra válaszolok, amellett érvelve, hogy a demográfiai fordulat kulcsa – szemben az általa felvázolt megoldással – elsősorban a nagycsaláddá válás erőteljes támogatása, az „anyai életpályamodell” kialakítása lehet. A vita azonban túlmutathat a családtámogatások technikai részletein is egészen az úgynevezett családi választójoggal kapcsolatos elképzelésekig.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×