Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Száguld a járvány Ukrajnában

Vasárnapra is csaknem 2500 új beteget regisztráltak, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 154 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

Az elmúlt napon 2476 új esettel 154 335-re nőtt az eddig igazolt fertőzöttek száma, az elhunytaké harminc újabb halálos áldozattal 3178-ra, miközben eddig 68 893-an gyógyultak meg, közülük előző nap csak 547-en. Jelenleg már 82 264 beteget kezelnek koronavírus-fertőzéssel, számuk 1899-cel nőtt egy nap alatt. A járvány kezdete óta a legtöbb új fertőzöttet, 3144-et két nappal korábban, csütörtökön jegyezték fel, az egy nap alatt elhunyt legtöbb beteget, 72-t, pedig pénteken.

Területi bontásban előző nap a legtöbb új beteget, 310-et - továbbá három újabb halálos áldozatot - megint a fővárosban, Kijevben jegyezték fel. A főváros már az ország lefertőzöttebb területévé vált, megelőzve a korábbi listavezető, nyugat-ukrajnai Lviv megyét. Kijevben jelenleg az azonosított fertőzöttek száma 17 261, az elhunytaké 269, Lviv megyében pedig a járvány kezdete óta 16 914 beteget azonosítottak, közülük mostanáig 472-en haltak meg.

A második legtöbb új beteget, 225-öt és két újabb elhunytat a nyugati országrészben lévő Ternopil megyében regisztrálták az elmúlt napon, a harmadik legtöbbet, 180-at és három halálesetet pedig a kelet-ukrajnai Harkiv megyében.

Kárpátalján a jelenlegi adatok alapján eddig 8625 fertőzöttet azonosítottak, az elhunytak száma eggyel 283-ra nőtt, miközben a járvány kezdete óta 3697-en győzték le a kórt.

A közegészségügyi központ által a hétvégén közzétett statisztika szerint Ukrajnában az elmúlt egy hét alatt, azaz szeptember 4-10. között az aktív koronavírusos betegek száma 11 098-cal nőtt és 305-en haltak bele a betegség szövődményeibe. Tízezer lakosra számítva a legtöbb az aktív beteg jelenleg három nyugat-ukrajnai régióban, Lviv, Ivano-Frankivszk és Csernyivci megyékben.

Az említett időszakban 161 497 PCR-tesztet végeztek el az országban.

Címlapról ajánljuk
Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Tarthatatlan, ami a Duna-part egyik legforgalmasabb szakaszán történik

Mind a járókelők, mind a kerékpározók számára nehézséget okoz a Bem rakparton a Batthyány tér és a Lánchíd közötti kerékpársávon a közlekedés – hívta föl a figyelmet a Magyar Kerékpárosklub kommunikációs munkatársa az InfóRádióban. Kádár Mónika szerint már vannak tervek a probléma megoldására, azonban nem tudni pontosan, mikor lehetne ezeket megvalósítani.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

Tisza-kormány: újabb milliárdos szerződést bontottak fel a Lounge cégcsoporttal, megvan az új alkotmánybíró jelölt

A Belügyminisztérium által indított átvilágítás eredményeként a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség felmondott egy nettó 1,5 milliárd forint értékű, a Lounge-cégcsoporttal kötött szerződést – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter. A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Kapitány István miniszter bejelentette, hogy az Eximbank után a tárcájához tartozó összes állami vállalat átvilágítása következik. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a Volán fóti javítóközpontjában járt, ahol 290, alkatrészhiány miatt álló buszról és lejárt szerződésekről számolt be. Eközben Orbán Viktor hosszú idő után először ellenzéki pozícióból szólal fel Tusványoson: a Závecz Research friss mérése szerint a Fidesz 19, a Tisza Párt 74 százalékon áll a biztos szavazók körében. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×