Infostart.hu
eur:
379.24
usd:
321.33
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Védőruházatot viselő munkások ellenőrzik utasok iratait a kijevi vasútállomáson 2020. március 27-én. Az ukrán kormány bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt Ukrajna teljesen leállítja a nemzetközi utasszállítást, azaz lezárja határait saját állampolgárai előtt is. Az orosz állami vasúti társaság különvonatot indít az orosz állampolgárok Ukrajnából és az ukránok Oroszországból történő hazaszállítására. A mintegy 800 férőhelyes szerelvény a tervek szerint 27-én indul Kijevből és másnap érkezik meg Moszkvába.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Semmi sem tudja lelassítani a járványt Ukrajnában

Meghaladta a 40 ezret Ukrajnában az azonosított fertőzöttek száma.

Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, naponta folyamatosan egyre nő a fertőzöttek száma, csütörtökre már 994 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 40 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.

A regisztrált fertőzöttek száma 40 008, az elhunytaké 16 újabb halálos áldozattal 1067-re emelkedett, miközben eddig 17 758-an gyógyultak meg, közülük 349-en az elmúlt napban. Az aktív betegek száma jelenleg 21 183.

A legtöbb új beteget már legalább két hete a nyugat-ukrajnai Lviv megyéből jelentik,

ahol csütörtökre 204 új fertőzöttet regisztráltak. Második helyre ezúttal a déli országrészben lévő Odessza megye került 95 új esettel, a harmadikra pedig Kárpátalja és az ország legfertőzöttebb régiója, a főváros, Kijev, egyaránt 85 új beteggel, őket Rivne megye követi 84 új fertőzöttel.

Kárpátalján az elmúlt napban öt újabb haláleset történt, velük együtt az elhunytak száma 70-re emelkedett. A megyében eddig 2454 fertőzöttet azonosítottak, közülük 864-en gyógyultak fel a Covid-19 betegségből.

Kijevben az azonosított fertőzöttek száma elérte a 4613-at. Szerdán haláleset nem történt, az eddig elhunytak száma 101, a gyógyultaké 1473.

Az egészségügyi miniszter azt közölte, hogy előző nap 23 905 tesztet végeztek el az országban, ebből 13 015 PCR-tesztet és 10 890 antitestszűrést. Az elmúlt napban 206 beteget szállítottak kórházba.

A belügyminisztérium szerint a fertőzés gyorsuló terjedésének egyik fő oka, hogy a közösségi közlekedési eszközökön nem tartják be a maszkviselés és a kötelező távolságtartásra vonatkozó szabályokat - írta az Ukrajinszka Pravda hírportál, hivatkozva az ukrán elnöki iroda által kiadott közleményre, amelyben a hivatal az államfőnél tartott szokásos válságstáb-értekezletről számolt be.

A belügyi tárcánál közölték, hogy

három napja háromszoros bírságot vetnek ki azokra a vállatokra és szervezetekre, amelyek megszegik a karanténkorlátozásokat.

Volodimir Zelenszkij a tanácskozáson elégtelennek minősítette a lakosság felvilágosítását a korlátozások enyhítésével egyidejűleg fennmaradó karanténszabályok, elsősorban a kötelező maszkviselés és a távolságtartás betartására vonatkozóan. Az egészségügyi miniszter már több ízben jelentette ki, hogy a fertőzés terjedésének gyorsulása Ukrajnában amiatt következett be, hogy a lakosság a korlátozások enyhítését úgy fogta fel, mintha eltörölték volna a karantént, és nagyon sokan felhagytak az arcmaszk viselésével.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×