Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Aggasztó képet fest a magyar kamaszokról a WHO felmérése

Megjelent az Egészségügyi Világszervezet legújabb jelentése az európai országokban élő serdülőkorú fiatalok egészségmagatartásáról. A magyar adatokat is elemző kutatás azt mutatja, hogy a négy évvel ezelőtti méréshez képest több serdülő számol be mentális egészséggel kapcsolatos problémáról.

A nemzetközi kutatásban közreműködött az ELTE Pszichológiai Intézete is, amelynek tudományos főmunkatársa, Németh Ágnes szerint soktényezős jelenségről van szó, emiatt nehéz megragadni, a fiatalok miért érzik úgy, hogy mentális, lelki problémáik vannak.

Mint magyarázta, mentális egészség alatt értendő többek között általában a fiatalok közérzete, hogy milyennek tartják az egészségüket, hogy mennyire elégedettek a jólétükkel, valamint hogy mennyire mutatnak testi-lelki tüneteket (kifáradás, elalvási nehézségek, ingerlékenység, idegesség) a hétköznapokban. Ez pedig szoros összefüggést mutat azzal, hogy a serdülőkorúak hogyan viszonyulnak az iskoláikhoz – tette hozzá Németh Ágnes.

A WHO kutatása ki is tér arra, hogy a fiatalok mennyire szeretik az iskolájukat, illetve mennyire érzik nyomasztónak az ottani feladatokat, a válaszok pedig sajnos romló tendenciát mutattak Európa-szerte – fogalmazott a szakember.

Bár a felmérés jóval a Covid-járvány kitörése előtt készült, még a 2018-as évben, így erről nincs még pontos adat, Németh Ágnes szerint az elmúlt hetek, hónapok szociális izolációja a fiatalokat is megviselheti, nemcsak az idősebb korosztályt.

A mentális egészségügyi vagy más néven szubjektív jóléti mutatók általánosságban – a négy évvel korábbi vizsgálathoz képest – nem romlottak Magyarországon, azonban eleve elég magas (nagyjából 30 százalék) azon magyar serdülőkoruknak (általános- és középiskolásoknak) az aránya, akik hangulatzavarokkal küzdenek – jegyezte meg az ELTE tudományos főmunkatársa. Ami azt jelenti, hogy ők rizikófaktort képeznek a depresszió mint betegség kialakulása szempontjából.

Az élettel való elégedettség mutatója sem változott, ugyanakkor a szocioszomatikus tüneteket (fej- és hátfájás, ingerlékenység és idegesség vagy reggeli fáradság) tekintve némi romlás tapasztalható – itt elsősorban a lányok a veszélyeztetettebbek.

Németh Ágnes kiemelte: Magyarországon négy korosztályt vizsgálnak, így a 11, a 13, a 15 és a 17 éveseket, és közülük a legfiatalabb korosztálynál láthatók romló tendenciák.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×