Infostart.hu
eur:
375.16
usd:
317.63
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Nagy erősítés a bajor határon

Elkezdődött a bajor tartományi határrendőrség kiépítése, a szervezet július elején kezdi meg működését ötszáz fővel - jelentette a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió.

Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a passaui központú határrendőrség létszámát a következő öt évben rendre száz fővel növelik majd, így

2023-ban már ezer rendőr védi majd Bajorország határát.

A járőröket a legmodernebb technológiával szerelik fel. Terepjáróval közlekednek a zöldhatáron, és valamennyi egységhez tartoznak majd drónok a felderítés támogatására, és mobil ujjnyomat-szkennerek az illegálisan belépők azonosítására.

A miniszter hírportálok beszámolói szerint arról is beszélt, hogy a német határ igazgatásáért felelős szövetségi rendőrséggel együttműködésben dolgozó tartományi szervezetet mindenekelőtt a határokon átnyúló bűnözés miatt kell felépíteni. A bajor határon főleg a kábítószer-kereskedelem jelentősége növekedik, nem utolsósorban a "balkáni maffia" révén, amely két-három éve még több pénzt keresett a kábítószer-csempészéssel, mint az embercsempészettel, és most ismét a drogkereskedelemre összpontosít.

A menekülthullám viszont jelentősen alábbhagyott, a Németországba érkező menedékkérők csupán 20 százaléka érkezik a bajor határon keresztül, 80 százalék pedig Lengyelország, Franciaország, Svájc vagy Hollandia felől lép be az országba - fejtette ki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Azonban "még mindig sokan lépik át jogosulatlanul a határt Bajorországnál, a probléma nem szűnt meg a balkáni migrációs útvonal lezárásával" - húzta alá a tartomány belügyminisztere.

Németországban az idén április végéig 54 790 menedékkérőt regisztráltak, ami 10 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 60 872-höz képest. A CSU, a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szövetségi kormányának az a célja, hogy a 180 ezer és 220 ezer közötti sávban legyen a humanitárius okokból, a menekültügyi rendszer keretében évente befogadott emberek száma.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×