Infostart.hu
eur:
375.28
usd:
318
bux:
127586.49
2026. február 26. csütörtök Edina

Bocsánatot kértek az orgiákért

Az Oxfam brit segélyszervezet hivatalosan is bocsánatot kért Haititől munkatársai szexuális visszaélései miatt.

Simon Ticehurst, az Oxfam latin-amerikai és karibi térségért felelős regionális igazgatója Port-au-Prince-ben nyilatkozva elmondta: azért érkezett egy küldöttség élén Haitibe, hogy ismertesse a humanitárius szervezeten belül elvégzett vizsgálati jelentés tartalmát. Hozzáfűzte: látogatásának célja az is, hogy a segélyszervezet nevében a haiti kormány és nép előtt is

kifejezze szégyenérzetüket, illetve bocsánatot kérjen.

Ticehurst szerint az Oxfam számos intézkedést foganatosított, a szervezeten belüli szabályok szigorítására, hogy elejét vegyék az ilyen jellegű történéseknek.

Az Oxfam-küldöttségnek több mint két órán keresztül kellett számot adnia Aviol Fleurant haiti tervezési és külső együttműködésért felelős miniszternek. A tárcavezető az általa egybehívott találkozót követően hangsúlyozta, hogy szükség esetén ismét meghallgatja az Oxfam regionális igazgatóját. Hozzátette: időközben a karibi szigetállam vezetése bekéri a különböző jelentéseket, hogy teljes képet kaphasson a helyzetről. Fleurant szerint eddig nem tettek bejelentést az esetleges bűncselekményekről sem a haiti kormánynál, sem a helyi igazságszolgáltatásnál.

A prostitúció bűncselekmény ugyan Haitin, de egyelőre nem teljesen világos, hogy az Oxfam munkatársait pontosan milyen bűntettek elkövetésével vádolják.

Az Oxfam a múlt héten bocsánatkérésre kényszerült, mert kiderült, egy 2011-es belső vizsgálat feltárta, hogy munkatársai szexuális visszaéléseket követtek el. Maga a szervezet részleteket nem árult el. A The Times című konzervatív brit napilap viszont arról számolt be, hogy az Oxfam egyes munkatársai szexpartykat tartottak fiatal prostituáltakkal 2011-ben Haitin, miközben a pusztító földrengés következményeit elhárítani hivatott humanitárius erőfeszítések zajlottak.

Az ügy miatt London és Brüsszel is felülvizsgálja a szervezet támogatását.

Az Oxfam saját közlése szerint a történtekkel összefüggésben megvált négy, szexuális visszaélések elkövetésével vádolt munkatársától, míg mások felmondással vették elejét elbocsájtásuknak.

Sajtóértesülések szerint a Haitin és Csádban tartott szexorgiákon kívül az Oxfamnál nemi erőszak illetve nemi erőszak kísérletének esetei is előfordultak Dél-Szudánban.

Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×