Infostart.hu
eur:
386.47
usd:
331.94
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Horrorházban tartotta gyerekeit egy amerikai pár

Máris rács mögött várja a tárgyalást az a kaliforniai házaspár, amelynek gyerekeit láncra verve, embertelen körülmények között találták meg. A bíróság 9 millió dolláros óvadékot állapított meg arra az esetre, ha szabadlábon akarnának védekezni.

David és Louise Turpint a kaliforniai Perris városban tartóztatták le. A vád, hogy 13 gyermeküket koszos és embertelen körülmények között, láncra verve tartották az otthonukban. A gyerekek éheztek és alultápláltak voltak.

Egyikük, egy 17 éves lány ugyanakkor megszökött, ellopott egy mobiltelefont és riasztotta a hatóságokat. A lány annyira sovány volt, hogy a rendőrök azt hitték róla, csupán 10 éves. A legfiatalabb áldozat 2 éves volt, miközben néhány 18 és 29 év közötti felnőtt.

A rendőrök beszámolója szerint a ház sötét volt és büdös, a fiatalok piszkosak voltak és éheztek. 

A gyerekeket egy szobába zárva tartották és ételért könyörögtek, amikor rájuk találtak. 

A családról annyit tudni, hogy a gyerekeikkel kegyetlenül bánó szülők egy napközit üzemeltettek a házban, de az utóbbi években pénzügyi gondjaik voltak.

2011-ben csődöt jelentettek és félmillió dollárral tartoztak. A helyi seriff szerint a szülők az első kihallgatáson nem adtak magyarázatot arra, hogy miért tartották embertelen körülmények között a gyerekeket. Az 57 éves David Allen Turpint és feleségét, a 49 éves Anna Turpint kínzással és gyerekek veszélyeztetésével vádolják. A férfiről kiderült, hogy korábban a védelmi iparban dolgozott mérnökként, évi 140 ezer dolláros fizetéssel.

A szomszédok egy része elmondta: nem is tudták, hogy gyerekek éltek a házban. Mások, akik látták a fiatalokat, azt mondták: olyan sápadtak voltak, hogy vámpírnak néztek ki. Egyelőre nem tudni, hogy a gyerekeket mennyi ideig tartották embertelen körülmények között, egy korábbi fénykép alapján még idillikus életet élő szüleik. A csőd ellenére 2016-ban Las Vegasban ünnepelték házassági évfordulójukat és újították meg – amerikai szokás szerint – házassági fogadalmukat.

A férfi szülei azt mondták, hogy a család régóta nem látogatta meg őket és hogy a szülők szigorú módon, a Biblia magolására kényszerítették gyerekeiket, akik közül 6 nem is járt iskolába.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×