Infostart.hu
eur:
374.9
usd:
317.69
bux:
127230.39
2026. február 26. csütörtök Edina

Újabb, magyar származású művészt vádolnak zaklatással

Öt nő is a nyilvánosság elé állt azzal, hogy a kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején szexuálisan zaklatta őket Louis C.K. stand-up komikus - jelentette csütörtökön a The New York Times című amerikai napilap.

Dana Min Goodman és Julia Wolov színésznő azzal vádolja a magyar származású előadóművészt, eredeti nevén Louis Székelyt, hogy 2002-ben maszturbálni kezdett előttük, amikor felmentek a hotelszobájába. Két másik nő hasonlóan nyilatkozott a lapnak. Egy ötödik nő szerint pedig Székely maszturbált, miközben telefonon beszéltek.

Lewis Kay, Louis C.K. kiadója a lap cikkében úgy nyilatkozik, hogy az Emmy-díjas komikus nem óhajt válaszolni a lap ezzel kapcsolatos kérdéseire. Egy szeptemberi interjúban a humorista azt mondta a The New York Times-nak, hogy a szexuális visszaéléseiről szóló bármilyen állítás pusztán pletyka. A vádak miatt Louis C.K. legújabb filmjének díszbemutatója is elmaradt csütörtökön, és lemondták szereplését Stephen Colbert show-műsorában is.

Az elmúlt hetekben, miután Harvey Weinstein producerről kiderült, hogy színésznők sokaságát zaklatta, és valószínűleg több nőt meg is erőszakolt, James Toback rendezőt, valamint Kevin Spaceyt és Dustin Hoffmant is az a vád érte, hogy szexuálisan zaklatták kollégáikat.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét – Kormányinfó percről percre

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő ismerteti a hétközi kormányülés friss döntéseit, majd újságírói kérdésekre is válaszolnak. Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely, hozzátéve: ez nem túlzás. Szabolcs-Szatmár-Beregben teljes drónrepülési tilalom van. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanár átlagbér meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×