eur:
394.63
usd:
364.53
bux:
71150.53
2024. július 9. kedd Lukrécia
Sorsdöntő napok előtt áll Katalónia

Sorsdöntő napok előtt áll Katalónia

A madridi központi kormány szombattól teljes egészében az irányítása alá veheti Katalóniát, hacsak a katalán elnök nem dönt úgy, hogy előrehozott választásokat tart - mondta a Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezetője az InfoRádiónak.

A három lehetséges forgatókönyv egyike szerint csütörtökön Carles Puigdemont bejelenti az előrehozott tartományi választásokat – mondta Domonkos Endre, hozzátéve, érdekes, hogy a korábban radikális baloldali és rendszerellenes erő, amelyik elutasította ezt a lehetőséget, napirendjén szerepel ez a változat. A Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezetője a második lehetőségként azt említette, hogy a katalán elnök kivárja a 155. cikkely életbe lépését, ami egyébként elmozdítja az elnököt és a kormánytagokat a pozíciójukból. Domonkos Endre hozzátette, amennyiben a szenátus ezt megszavazza, amit minden valószínűség szerint pénteken megtesz, ami szombaton hatályba lép, akkor hat hónapon belül előrehozott tartományi választásokat írnak ki Katalóniában. A harmadik lehetőség, hogy Katalónia jelenlegi elnöke kinyilvánítja a függetlenséget – mondta a tanszékvezető.

„Ezt a radikális, baloldali erő szorgalmazza leginkább, szerintük a leghatásosabb válasz a 155. cikkelyre, ha minél előbb kinyilvánítják az önálló katalán köztársaságot. Ennek azonban beláthatatlanok lennének a gazdasági és politikai következményei.”

Domonkos Endre úgy vélte, ha az elmúlt négy évben nem történt érdemi párbeszéd a katalán elnök és a spanyol kormány között, túl nagyra most sem lehet számítani. A Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezetője szerinti legvalószínűbb menetrend az, ha Puigdemont nem dönt az előrehozott választás mellett, hogy a 155. cikkely életbe lép szombaton, ami azt jelenti, hogy Katalóniát a madridi kormány teljesen az irányítása alá vonja.

„A radikális, baloldali, rendszerellenes párt közben egy tömeges állampolgári engedetlenségre hívott fel. Carles Puigdemont taktikája mögött az áll, hogy ez a kis, tíz parlamenti mandátummal párt biztosítja a kormányzáshoz szükséges többséget. Ez a politikai erő követelte mindig is a leghatározottabban a függetlenségi népszavazást és a független katalán köztársaság kikiáltását.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Németország szerint Európa nyert Franciaországban, de a káosz korszaka jön

Német kormánypárti és konzervatív ellenzéki visszafogott derűláttással értékelték a francia nemzetgyűlési választások eredményét. Általános megítélés szerint az eredmény jó hír Európának, ugyanakkor Franciaország nehéz időszak előtt áll. Eltérő ugyanakkor Emmanuel Macron szerepének megítélése.

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Vegyes zárás az amerikai tőzsdéken

Jelentősen alulteljesítő ma az egyébként vegyes európai hangulatban a magyar tőzsde, miután a kormányinfón ma bejelentették, hogy új különadókat vezet be a kormány. A bankszektorban nem változik a bankadó mértéke, de megemelik a tranzakciós illetéket és "devizaváltási illeték" néven egy teljesen új adót is kivetnek. "Az energiaszektorra és a multinacionális cégekre kivetett extraprofitadó – ide értve a kiskereskedelmi adót is – nem csökken" - derült ki a mai kormányinfón. A bejelentések hatására nem meglepő módon esik az OTP és a Mol árfolyama.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×