Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd
Mitrovits Miklós: öngólt rúgott a lengyel kormány

Mitrovits Miklós: öngólt rúgott a lengyel kormány

Óriási öngól volt a lengyel kormány számára a három bírósági törvény ebben a formában, mivel a jogszabályok megvétózása megoszthatja a kormányzó koalíciót - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Mitrovits Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

A lengyel kormánykoalíció legerősebb pártja, a Jog és Igazságosság a megalakulása óta akarja megreformálni a bírósági rendszert, tehát azzal, hogy a Andrzej Duda köztársasági elnök megvétózott – a kritikusai szerint a jogszolgáltatás függetlenségének felszámolását célzó – három bírósági törvényből kettőt, saját pártja legfontosabb programjának megvalósítását gátolta meg az államfő – mondta Mitrovits Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

"Óriási öngól volt ez a három bírósági törvény ilyen formában, amiatt, hogy nem számítottak arra, hogy Andrzej Duda ezt megvétózza és előidéz egy politikai pártcsaládon belüli válságot, aminek semmi jele nem volt előtte. Tehát egy nappal előtte senki nem gondolta, hogy ilyen szituáció előfordulhat, miért volt erre szükség, vagy miért nem egyeztettek az államfővel? Ő azt is mondta: legközelebb velem is egyeztessetek, ha törvényt hoztok."

Mitrovits Miklós szerint a kérdés az, hogy a belső feszültség ellenére a kormányzó Jog és Igazságosság, valamint koalíciós partnerei, a Szolidáris Lengyelország és a Lengyelország Együtt meg tudják-e tartani ötfős többségüket a törvényhozásban.

"Vagy valóban Andrzej Duda elkezd egy másik centrumot építeni és lesznek képviselők, akik azt mondják, hogy ebben részt vesznek és kilépnek, simán elképzelhető. Vagy a két kis párt közül gondolják úgy, hogy nekik itt akkor nincs keresnivalójuk és akkor, bár erre adok kevesebb esélyt, mert maguk nem fognak bejutni a szejmbe, de Duda ilyen szempontból okozhat egy robbanást és előidézhet valamit, lehet, hogy ez eltart a választásokig és utána lesz, de így nehéz lesz megtartani, mert egyébként valóban népszerű a PiS, de ha szerveződik egy szimpatikusabb Kaczynski nélküli jobboldal, akkor nagy esély van arra, hogy az szívóhatás lehet."

A lengyel kormány országos igazságszolgáltatási tanácsról és a legfelsőbb bíróságról szóló, az államfő által megvétózott tervezetét korábban mások mellett az Európai Bizottság is vitatta. A jogszabályok újbóli megvitatásában illetékes lengyel alsóház legközelebb szeptember 13-án ül össze.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×