Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Közel a megállapodás Londonban

Egyeztetett kedden az együttműködési megállapodásról Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök és Arlene Foster, a Demokratikus Unionista Párt (DUP) vezetője. Nem sokkal a megbeszélés után összeült a múlt héten megválasztott új alsóház.

A Downing Streeten tartott kedd délutáni találkozó után egyik fél sem tett hivatalos nyilatkozatot, de nem hivatalosan mindkét részről jelezték, hogy nem maradtak megoldatlan kérdések.

Arlene Foster Twitter-üzenetében közölte, hogy

a tárgyalások jól haladnak,

és ő arra számít, hogy rövid időn belül sikeresen le is zárulnak.

A múlt csütörtöki előrehozott parlamenti választások eredményeként a konzervatívoké lett a legnagyobb alsóházi frakció, de a párt elvesztette abszolút többségét, így kisebbségi kormányzásra kényszerül.

Ebben a helyzetben a Konzervatív Párt a tervek szerint a legnagyobb észak-írországi lojalista erő, a DUP frakciójával együttműködve kormányoz tovább, mivel a két pártnak együttesen megvan az abszolút többsége az alsóházban.

Formális koalíciót azonban a két párt nem köt, hanem a "confidence and supply" rendszer alapján működik majd együtt a londoni alsóházban.

A westminsteri típusú parlamentáris rendszerben az ilyen jellegű megállapodásokban részes kis pártok vállalják, hogy ha a legnagyobb, de abszolút többséget el nem érő párt vezetésével kisebbségi kormány alakul, annak külső támogatást nyújtanak sarkalatos kérdésekben, például bizalmi szavazásokon (confidence), illetve olyan jellegű törvényjavaslatok - mindenekelőtt a költségvetés - elfogadtatásában, amelyek a kormány működéséhez szükséges pénzellátást (supply) biztosítják.

Eseti, szavazásról szavazásra kötendő megállapodások alapján az egyezségben részes kis pártok más törvényjavaslatok parlamenti elfogadtatásához is segítséget nyújthatnak, de a bizalmi és a költségvetési szavazásokhoz nyújtott támogatásuk a legfontosabb, mivel ezek kudarca a kormány bukását jelenti.

A DUP-val folytatandó együttműködés első próbája - ha addig létrejön a megállapodás - június 27-én várható, amikor az újjáalakult alsóház szavaz az új kormány első törvényalkotási programjáról. Ez bizalmi szavazásnak számít, és ha az alsóház elveti a programot, a kormánynak le kell mondania.

Az alsóház kedden megtartotta alakuló ülését, amelyen ellenszavazat nélkül újjáválasztották a Speaker, vagyis a házelnök tisztségére John Bercow-t.

Az 54 esztendős Bercow 2009 óta áll a brit parlament választott kamarája élén. Ő az alsóház 157. elnöke azóta, hogy a tisztség a jelenlegihez valamelyest hasonló formában és azonos elnevezéssel 1377-ben kialakult, de a II. világháború óta Bercow az első, akit egymás után háromszor választottak az alsóház elnökévé.

John Bercow akkor foglalhatja el hivatalosan is új tisztségét, ha személyét II. Erzsébet királynő jóváhagyja, ez azonban formális eljárás.

Theresa May miniszterelnök a régi-új házelnököt köszöntő beszédében - a képviselők nagy derültségére - közölte: örömmel nyugtázza, hogy legalább Bercow-nak

sikerült "földcsuszamlásszerű" többséget elérnie újjáválasztásához.

May arra utalt, hogy a választási kampány elején végzett közvélemény-kutatások egyöntetűen földcsuszamlásszerű győzelmet jósoltak a Konzervatív Pártnak, ám a kampány végére a kezdeti kimagasló támogatottsági előny teljesen elolvadt, és a párt végül korábbi abszolút többségét is elveszítette.

Jeremy Corbyn, a legnagyobb ellenzéki erő, a választásokból jelentősen megerősödve kikerült Munkáspárt vezetője az alsóház alakuló ülésén tartott felszólalásában kijelentette: ha Theresa Maynek mégsem sikerül megkötnie az észak-írországi protestánsokkal a "káosz koalícióját", a Labour kész "erős és stabil" kormányzati szerep betöltésére.

A maró gúnnyal átitatott megjegyzés arra utalt, hogy May a kampányban többször arra figyelmeztette a választókat: ha a választásokat a Munkáspárt nyeri, Corbyn "a káosz koalícióját" kötné meg a skót nacionalistákkal és a Liberális Demokratákkal. A konzervatív párt vezetője ennek alternatívájaként "erős és stabil" konzervatív kormányzást ígért.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×