Infostart.hu
eur:
377.97
usd:
319.75
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Trump engedett, létrejött a megállapodás

Nyélbe ütötték a kétpárti megállapodást az amerikai kongresszusban a szövetségi kormány finanszírozásáról a szeptember végével befejeződő pénzügyi év hátramaradt részére vonatkozóan - közölték névtelenül nyilatkozó kongresszusi illetékesek.

A megállapodást péntek éjfélig meg kell szavaznia a képviselőháznak és a szenátusnak, és alá kell írnia Donald Trump elnöknek is, elkerülendő az olyan helyzetet, mint amilyen legutóbb négy évvel ezelőtt áll elő, amikor is finanszírozhatatlanná váltak a szövetségi kormányintézmények, jórészt amiatt, mert Barack Obama elnök demokratái kisebbségben voltak törvényhozásban. Most más a helyzet: a republikánus párti elnök republikánus többségre támaszkodhat a parlament mindkét házában.

A megállapodás részletei egyelőre nem ismertek. A The Washington Post című napilap azt írta, hogy a kongresszus várhatóan a hét elején szavaz róla, és a megállapodás

előirányozza a katonai és határvédelmi kiadások növelését.

A republikánus többségű kongresszusban hónapokon át folytak a tárgyalások az ezermilliárd dolláros költségvetésről. A múlt pénteken a kongresszus ideiglenes határozatot hozott a szövetségi szervek finanszírozásáról május 5-ig, hogy a szenátorok és képviselők addig tető alá tudják hozni a megállapodást.

A legnagyobb viták az egészségbiztosítási rendszer finanszírozása körül folytak. Az előző amerikai elnök, Barack Obama nevéhez kötődő, Obamacare néven ismert ellátási rendszer átalakítására benyújtott egészségbiztosítási törvénytervezetet a kormányzat március végén - a képviselőházi voksolás előtt néhány órával - visszavonta, mivel a republikánus többség ellenére nem volt meg az elfogadáshoz szükséges számú szavazat.

Trump emellett engedett a demokraták másik követelésének, jelesül, hogy ne legyen egyelőre költségvetési tétel az amerikai-mexikói határon építendő kerítés, amely Donald Trump egyik kampányígérete volt. Az elnök szerint a kerítés meghosszabbítására az illegális migráció és a drogcsempészet elleni harc miatt van szükség.

Címlapról ajánljuk
Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×