Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Pénzt kapnak a menekültek

Ez év márciusától pénzügyi segélyt kapnak a Görögországban tartózkodó migránsok és menekültek, amelyből majd saját maguknak kell fedezniük élelmezésük költségeit - jelentette be Jannisz Muzalasz görög bevándorlásügyi miniszter a Szkai állami televízióban.

Családonként ez az összeg egy euróval, vagyis 310 forinttal lesz kevesebb a görög családoknak juttatott hasonló támogatások minimumánál, és ennek megfelelően 399 eurót (123 700 forint) fog kitenni - mondta a tárcavezető, aki szerint az egy eurónyi különbségre alkotmányjogi okokból van szükség.

Eddig a menekülttáborokban elszállásolt illegális bevándorlókat segélyszervezetek, részben pedig a görög hadsereg és haditengerészet látta el élelemmel.

A tervezett segély azonban nem vonatkozik majd arra a mintegy 16 ezer menekültre, aki a görög égei-tengeri szigeteken létesített menekülttáborokban él. Ehelyett a görög kormány több kisebb tábor felállítását határozta el. Ezek építését már el is kezdték, hogy ezzel enyhítsék a nyomást a Híosz és Leszbosz szigeteki túlzsúfolt létesítményekre.

Muzalasz egyben elutasította a görög szigetlakók követeléseit, miszerint a menekülteket szállítsák a görög szárazföldre. Ez - a tárcavezető szerint - veszélyeztetné az EU-török migrációs egyezményt, és jóval nehezebbé tenné Görögország helyzetét. A tavaly áprilisban hatályba lépett menekültügyi megállapodásnak köszönhetően érezhetően apadt a török partokról Európába érkező migránsáradat. A megegyezés szerint automatikusan visszatoloncolják Törökországba azt, aki illegálisan érkezett Görögországba, és ott nem nyújt be menedékkérelmet.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×