Infostart.hu
eur:
379.4
usd:
321.76
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd

Hitler szülőháza erre a sorsra jut

Adolf Hitler braunaui szülőháza az osztrák állam tulajdona lett csütörtökön az osztrák parlament döntése alapján, a ház lebontása azonban egyelőre lekerült a napirendről.

Josef Pühringer felső-ausztriai tartományi vezető Wolfgang Sobotkával, az osztrák belügyminiszterrel és Braunau polgármesterével, Johannes Waidbacherrel folytatott csütörtöki megbeszélése után azt mondta, hogy az épületet felújítják és szociális célokra fogják majd használni, a Lebenshilfe segélyszervezet tartományi képviseletének fogják felajánlani.

A három politikus megegyezett abban is, hogy a ház szociális célú felhasználásával emléket állítanának a náci áldozatoknak, így szimbolizálva a Hitler által elkövetett rémtettek elleni állásfoglalást.

Abban is megállapodtak, hogy a jogi és a szervezési kérdések tisztázására a belügyminisztérium, a tartomány és Braunau városa munkacsoportot állít fel 2017 elején. A ház sorsáról az államnak, a tartománynak és a városnak közösen kell döntenie.

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter korábban több alkalommal a ház lebontása vagy teljes átalakítása mellett állt ki. A belügyminisztérium által felállított szakértő bizottság pedig Adolf Hitler náci diktátor szülőházának átalakítását és nem a lebontását javasolta.

Az osztrák képviselőház nagy többséggel szavazta meg szerda este a kisajátítást. A tulajdonosnak fizetendő kártérítés összege nem ismert.

Hitler 1889-ben született a német határon fekvő kisvárosban. A nagyméretű saroképület, amelyben élete első éveit töltötte, 1938-ig egy helyi család tulajdonában volt. Akkor vásárolta meg a náci diktátor egyik bizalmasa, Martin Bormann. A nácik felújították és "kulturális központot" alakítottak ki benne. A házat 1952-ben vásárolta vissza az eredeti tulajdonos, aki aztán bérbe adta. Működött a falai közt iskola és bank is, majd 1972-ben az állam vette ki, hogy sérült embereknek alakítson ki otthont benne.

Az épület azóta áll üresen, gazdája azonban így is pénzt keres vele, a belügyminisztérium és Braunau városa ugyanis havi mintegy 4700 euró bérleti díjat fizet neki a Die Presse című osztrák lap korábbi híre szerint.

Az UNESCO műemlékvédelmi szervezete, az ICOMOS ausztriai csoportja is Hitler szülőházának lerombolása ellen foglalt állást.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×