Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Terroristák rejtőzködtek az osztrák menekültek között

Eddig összesen 115 terrorista érkezett menekültként Ausztriába - számolt be az Österreich című napilap hétfői száma.

A lap Wolfgang Sobotka belügyminiszter közlésére hivatkozva azt írta, hogy a tárca összesen mintegy 290 olyan Ausztriában tartózkodó személyről tud, aki iraki vagy szíriai háborúban a szélsőségesek oldalán harcolt, vagy készül részt venni a fegyveres konfliktusban. Az újság szerint egy részük szociális segélyben, havi 840 eurós támogatásban is részesül.

A lap arról is ír, hogy a minisztérium 44 olyan, korábban Ausztriában tartózkodó emberről tud, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez csatlakozott és a harcok során életét vesztette. A hatóságok ötven ember kiutazását tudták megakadályozni, 87-ről pedig tudják, hogy már biztosan visszatértek Ausztriába.

Az osztrák belügyminisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint október végéig több mint 30 ezer menedékkérelmi eljárás indult meg, ami a meghatározott felső határ 81 százaléka.

A kormány korábbi döntése értelmében idén legfeljebb 37 500 menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja a határait.

Tavaly mintegy 90 ezer menedékkérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2014-ben pedig 28 ezer.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×