Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Erős földrengések Olaszországban

Több erős földrengés rázta meg szerda este Közép-Olaszországot.

A Richter-skála szerinti 5,4-es erősségű földrengés néhány perccel negyed nyolc előtt történt. Az epicentrum a közép-olaszországi Marche és Umbria tartomány térségében volt, Macerata város területén, ahol több helyen omlások történtek.

A földrengés majdnem ugyanazt a térségét érintette, amelyet az augusztus 24-i pusztító földmozgás sújtott.

Fabrizio Curcio az olasz polgári védelem vezetője bejelentette, hogy megkezdték a kárfelmérést. Az első jelentések szerint a földrengésnek nincsen halottja, ketten megsérültek Vissóban. Az epicentrumban levő Castelsantangelo sul Nera polgármestere a SkyTG24 olasz hírtelevíziónak telefonon elmondta, hogy a kisvárosban áramszünetet okozott a földrengés, az épületek megrongálódtak. Akadozik a telefonos összeköttetés is. Norcia városában egy középkori templom darabjai omlottak le.

Omlások következtek be az augusztusi földrengés övezetében is. Arquata lakossága szerint a mostani mozgást erősebben lehetett érezni mint a két hónappal ezelőttit.

A rengés nagy félelmet keltett Róma városában is, ahol sokan a lakásokból az utcára szaladtak. A római külügyminisztérioum épületét evakuálták.

Az első hírek szerint károk keletkeztek a Salaria-országúton, az augusztusi földrengésben sújtott Pescara del Tronto - Arquata térségében, ahol a földrengésben egy szikla az útra zuhant.

Később egy újabb, az előzőnél is erősebb földrengés történt. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a földmozgás 5,9-es fokozatú volt, míg az amerikai földrengésfigyelő intézet 6,4-es fokozatot adott meg. A rengés epicentruma Perugiától 68 kilométerre keletre volt.

Az első jelentések nem szólnak károkról vagy áldozatokról.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×