Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.6
bux:
149688.17
2026. augusztus 12. szerda Klára

Tabajdi: a strasbourgi vita az európai demokrácia győzelme

A Tavares-jelentés esetleges elfogadásától önmagában még nem jön létre a koppenhágai bizottság, az beletelhet jó néhány évbe - mondta az InfoRádiónak Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációjának vezetője a Magyarországról folytatott keddi strasbourgi plenáris vita után.

A vita tárgya, a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentés, amelyről szerdán szavaz az EP - a kifejezetten Magyarországnak címzett ajánlásokon túl - általánosabb értelemben is felveti az úgynevezett koppenhágai dilemmát, amelynek az a lényege, hogy az EU-ba törekvő országokkal szemben még számon kérhetik az alapjogok tiszteletben tartására vonatkozó koppenhágai kritériumok teljesítését, ám az uniós csatlakozás után már nincs mód azt ugyanilyen hatékonysággal megkövetelni "az immár házon belülre került" EU-tagállamoktól.

E dilemma feloldását a Tavares-jelentés a koppenhágai bizottságként emlegetett új mechanizmus kialakításával véli feloldhatónak. Ennek lényege az lenne, hogy a három központi uniós intézmény - a javaslattevő szervként, illetve az uniós jog őreként fellépő Európai Bizottság, továbbá a tagállami kormányokat összefogó tanács, valamint az európai polgárokat képviselő Európai Parlament - úgynevezett "trialógust" folytatna, és ennek keretében ellenőrizné valamennyi tagállamban a jogállamiság érvényesülését.

A koppenhágai dilemma valamilyen feloldásának szükségességéről Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi alelnöke is szólt a Tavares-jelentés strasbourgi plenáris EP-vitájában. Jelezte, hogy a bizottság kezdeményezésekkel kíván előállni e témában, és szeretné elérni, hogy a nemzeti hatóságok párbeszédet folytassanak az unióval.

Tabajdi a koppenhágai bizottság megteremtésének szükségességét úgy fogalmazta meg, hogy az uniónak, amely a gazdasági-pénzügyi deficitet már tudja kezelni, képesnek kell lennie a demokratikus deficit kezelésére is. Szerinte a koppenhágai bizottság létrehozásának gondolata - Orbán Viktor miniszterelnök álláspontjával szemben - nem veszélyezteti az EU jövőjét, hiszen minden tagállamot vizsgálni fog, nem érvényesül majd kettős mérce. Mint hozzátette, az ilyen mechanizmus hasznos lenne nem csupán általában a demokrácia, hanem a külhoni magyarok, a kisebbségek szempontjából is.

A delegációvezető kiemelte, hogy a keddi vitában - amelyet az európai demokrácia győzelmének nevezett - a szocialisták semmilyen Magyarország elleni szankciót nem támogattak.

Tabajdi szerint Orbán Viktor ezúttal "két kalapja közül az európai kalapot nem tette föl", hanem csak "a nagymagyar nacionalista kalapot". Úgy vélekedett, hogy a miniszterelnök strasbourgi jelenlétének csupán "a nagymagyar nacionalizmus és az unióellenesség felkorbácsolása" volt a célja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×