Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Pozsony párbeszédet követel Budapesttől a kettős állampolgárságról

Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjenek párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico. Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel".

A kormányfő szerint a magyar lépés súlyos beavatkozás Szlovákia belügyeibe, amelyre Pozsonynak határozott választ kell adnia.

Pozsony azt követeli, hogy azonnal üljön össze a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szlovák-magyar vegyes bizottság. Ha Budapest erre nem ad 24 órán belül választ, Pozsony további diplomácia lépéseket tesz, s kezdeményezni fog egy legfelsőbb szintű találkozót is.

Fico bejelentette: kérésére szerdán elmarad a szlovák parlament ünnepi ülése, amellyel a törvényhozás ebben a választási időszakban befejezte volna a munkáját. A kormányfő szerint a parlament így készen fog állni arra, hogy rugalmasan reagálhasson a fejleményekre.

"Folyamatosan figyelni fogjuk a tárgyalásokat (a magyar parlamentben)" - jelentette ki Fico. Hozzátette: Peter Weiss, a konzultációra hazahívott budapesti szlovák nagykövet már visszatért állomáshelyére, hogy a helyszínen követhesse a dolgok alakulását.

Ha az Országgyűlés elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt, a szlovák parlament azonnal válaszintézkedéseket foganatosít. "Készen állunk a nagyon kemény ellentámadásra" - szögezte le Fico. Hozzátette: a szlovák kormány a szükséges törvénymódosítások első elképzeléseit már meg is vitatta.

"Előnyben részesítjük azonban a felvilágosítást és a konzultációkat, amit Magyarországnak kellett volna elsőként megtennie a törvénymódosítás beterjesztése előtt" - fejtette ki a miniszterelnök. Bizonyos problémának nevezte, hogy Magyarországon a választások után még nem állt fel az új kormány.

érdésre válaszolva azt mondta: pillanatnyilag nem látja értelmét a rendkívüli parlamenti ülésnek, ahogy azt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) követeli, mert a magyar jogszabály még nincs elfogadva, így nincs miről tárgyalnia a pozsonyi törvényhozásnak.

Miroslav Lajcák külügyminiszter közölte: a szlovák álláspontról hétfőn tájékoztatta az Európai Unió Pozsonyban akkreditált diplomatáit, s hasonló tájékoztatót készül tartani a többi ország diplomatái számára is.

A külügyminisztérium beadványt készít Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa számára, míg a kormányfő José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét fogja tájékoztatni.

Fico nem zárta ki, hogy szükség esetén újra összehívja a nemzetbiztonsági tanácsot.

A hivatalos pozsonyi álláspont szerint a szlovákiai magyarok esetleges kettős állampolgársága Szlovákia számára "nemzetbiztonsági kockázat", ezért megfelelő válaszintézkedésekre van szükség. Fico korábbi nyilatkozataiban jelezte: Szlovákia kemény választ fog adni Budapest lépésére, s kilátásba helyezte az alkotmány módosítását is, amely kimondaná: az a szlovák polgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot.

Orbán: nem ülünk fel provokációknak

Orbán Viktor szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a szlovák választáson induló nemzeti pártok folyamatosan provokálják és provokálni is fogják Magyarországot, "mi azonban ezeknek a provokációknak nem ülünk fel".

A leendő miniszterelnök ezt a kettős állampolgárságról szóló magyar jogszabállyal kapcsolatos szlovák nyilatkozatokra reagálva mondta kérdésre válaszolva keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy az első, kormányfőként történő külföldi látogatásával kapcsolatban Lengyelországgal vannak tárgyalásban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.

Hogyan vissza a hatalomba - történelmi Orbán-beszédre számítanak

Idén 35. alkalommal rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amely a megszokottnál is nagyobb figyelemre számíthat: 17 év után először vesz részt a Fidesz ellenzéki szereplőként a rendezvényen, Orbán Viktor pedig mandátum nélkül, választási vereséget követően áll színpadra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×