Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
316.49
bux:
149903.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Németország már túl van a válságon

A közvélemény szerint Németországnak sikerült túljutni a válságon. Legalábbis ezt bizonyítja a GFK piackutató intézet most közzétett jelentése a fogyasztói bizalom folyamatos növekedéséről.

A nürnbergi piackutató intézet felmérése szerint a fogyasztók októberi bizalmi indexe 3,8-ról 4,3 pontra nőtt, ami egyértelműen arról tanúskodik, hogy a vásárlók fokozódó derűlátással ítélik meg a gazdasági helyzetet, illetve úgy vélik, hogy az ország túljutott a tavaly kirobbant pénzügyi válság mélypontján.

Mint az adatok közlésekor az intézet szakértője elmondta, a töretlen fogyasztás fontos pillére a német gazdaságnak, mert a nemzeti össztermék 57 százalékát a kereskedelem biztosítja. Utalt arra is, hogy így nagy mértékben sikerül kiegyensúlyozni a kivitel visszaeséséből fakadó veszteséget.

A fogyasztói bizalom állandó erősödését az infláció alacsony szintjére vezette vissza, és rámutatott arra is, hogy egyelőre elmaradt a munkanélküliség felszökése, amelytől oly sokan tartottak. Nem zárta ki azonban, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések hatásának csökkenése után esetleg sok cég csődbe jut és kénytelen lesz megválni alkalmazottaitól, ami visszavetheti a kereskedelmi hangulatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×