Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Tömeges elbocsátások Romániában

Romániában sztrájkot helyezett kilátásba a köztisztviselők szakszervezete a kormány tömeges elbocsátási terve miatt. A kabinet 14 ezer ember elbocsátását tervezi a helyi közigazgatásból és ezzel 125 millió eurót szeretne megtakarítani. A leépítésről várhatóan 2 héten belül döntenek.

Az erdélyi Krónika azt írja: az önkormányzati vezetők csak akkor tartanák indokoltnak a számítások szerint mintegy 12-50 százalékos létszámcsökkentést, ha az a feladatok elvonásával is járna.

Antal Attila csíkszeredai alpolgármester szerint a közigazgatásban dolgozók létszámát négy éve ésszerűsítették, ezért a köztisztviselők már most is megfeszített tempóban dolgoznak.

Az érintetteket tömörítő szakszervezetek sürgős egyeztetésekre kérték a bukaresti kormányt. A pénzügyminiszter, valamint a közigazgatási és belügyminiszter a hétvégén arról állapodott meg az önkormányzati vezetőkkel, hogy az önkormányzati dolgozók létszámát a település, valamint a megye lakosságának létszámában alakítják ki.

Románia augusztus elején a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokon vállalta, hogy az idén 1,1 milliárd euróval csökkenti közkiadásait, 2010-től pedig a GDP fél százalékának megfelelő összeggel faragja le a közalkalmazottak béralapját.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 21:48
2026. augusztus 9. 21:12
×
×