Infostart.hu
eur:
352.52
usd:
304.32
bux:
135337.41
2026. június 12. péntek Villő

Újabb terhek a Magyarországon tanuló vajdasági diákokon

Hátrányos helyzetbe hozza a Magyarországon tanuló vajdasági magyar diákokat egy új rendelkezés, amelynek értelmében a nagy többségnek fizetnie kell a teljes kollégiumi ellátást, ami egy tanévben elérheti az évi 330 ezer forintot is.

Egy új rendelkezés értelmében a Magyarországon tanuló vajdasági diákok csak akkor mentesülhetnek a kollégiumi ellátás fizetése alól, ha szüleik kereső tevékenységet folytatnak Magyarországon, és ott fizetnek adót. Ez pedig kevés vajdasági diák szüleiről mondható el.

Ennek értelmében a 2009-10-es tanévtől fizetniük kell a teljes kollégiumi ellátást, ami évi 330 ezer forint is lehet. Eddig csupán a napi 660 forintos étkezési díjat fizették a vajdasági diákok. A Magyarországon tanuló vajdasági diákoknak van tanulmányi vízuma és tartózkodási engedélye.

Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke abbéli meggyőződését fejezte ki, hogy a törvényalkotónak nem az volt a célja, hogy a két Európai Unión kívüli magyar közösséget, a kárpátaljait és a vajdaságit hátrányos helyzetbe hozza. Azonban tarthatatlan, hogy pont a legrosszabb helyzetben lévő határon túliakat sújtja egy ilyen rendelkezés, amit korrigálni kellene.

A cél, hogy a Magyarországon tanuló vajdasági diákoknak ugyanolyan lehetőségeik legyenek, mint azoknak, akik uniós országból érkeztek Magyarországra - mondta Józsa László.

Az újvidéki napilap, a Magyar Szó kérdésére válaszolva Botka Jánosné, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma egyik bizottságának társelnöke szerint az intézkedés ugyan jogszerű, de nem méltányos.

Hanganyag: Nagy Nándor (Újvidék)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így készül az autópálya-jelentés, amit Magyar Péter kért
M1-tragédia után

Így készül az autópálya-jelentés, amit Magyar Péter kért

A péntek hajnali halálos baleset kapcsán a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) azt írta, hogy a terelésbe még szabályosan érkezett a kamion, de ismeretlen okból ott áttért a másik sávba, ahol a szabályosan kiépített terelésben munkagépekbe csapódott.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×