Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
305.53
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő

Sarkozy: "Szabad vagyok, azzal találkozom, akivel jónak látom"

"Szabad vagyok, azzal találkozom, akivel jónak látom" - így reagált Nicolas Sarkozy azt követően, hogy a kínai kommunista vezetés élesen tiltakozott, amiért a francia államfő megbeszélést folytatott a hét végén a dalai lámával a lengyelországi Gdansk városában.

"A kínai hatóságok már régóta tudnak arról, hogy az év végén találkozni fogok a dalai lámával, hiszen magam is tájékoztattam őket erről" - nyilatkozta a fél órás megbeszélést követően a francia köztársasági elnök, aki úgy vélte, nem szabad "túldramatizálni" Peking reakcióit.

A francia politikai jobb- és baloldal egyaránt kiáll Nicolas Sarkozy gesztusa mellett. Jack Lang, az ellenzéki szocialisták egyik vezető politikusa és egykori miniszter szerint a találkozó "teljesen legitim" volt, és semmilyen módon nem kérdőjelezi meg Kína területi egységét. A politikus úgy vélte: a távol-keleti ország akkor válik majd igazán naggyá, amikor képes lesz elismerni a tibeti kultúra sajátosságát.

A francia sajtóban megjelent elemzések kiemelik, hogy Peking annak ellenére tiltakozik és fenyegeti gazdasági megtorló intézkedésekkel Franciaországot, hogy Nicolas Sarkozy hangsúlyozta: a dalai láma neki is megerősítette, hogy nem törekszik Tibet függetlenségére.

Franciaország, a "gyenge láncszem"

Az államfő ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy beszéltek a tibeti helyzetről, és úgy fogalmazott: "Európában is osztjuk a dalai láma ezzel kapcsolatos aggodalmait". Francia elemzők szerint Kína valójában Európát akarja gyengíteni, amikor a francia elnököt támadja, Peking ugyanis Franciaországot a vezető uniós tagállamok gyenge láncszemének tekinti.

Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy a kínaiak messze nem mernek ilyen hangot megütni, amikor az Egyesült Államok, Nagy-Britannia vagy Németország képviselője találkozik a száműzetésben élő tibeti vallási vezetővel.

"Az Európai Unió soros elnökeként értékeket és meggyőződéseket is képviselek, ezért ez a találkozó a kötelességeim közé tartozott, és örömmel tettem neki eleget" - fogalmazott a dalai lámával folytatott megbeszélését követően Nicolas Sarkozy, hozzátéve: a kérdésről előzetesen egyeztetett az uniós tagállamok vezetőivel, és mindenki egyetértéséről biztosította.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Belharcok és stratégiai nyitás a felvidéki magyar politikában

Újabb belső konfliktus került felszínre a szlovákiai magyar politikát képviselő Magyar Szövetségben. A Gubík László vezette párt országos alelnöke, Őry Péter június elején lemondott valamennyi országos és járási tisztségéről, bár a pártból nem lépett ki. A döntés hátterében elsősorban az őszi önkormányzati és megyei választások előkészítése, valamint a jelöltállítás körüli viták állnak.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×