Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal

Nem kérhet bevándorlási engedélyt, aki nem beszéli a nyelvet

Egy új rendelet szerint december elsejétől csak azok kérhetnek bevándorlási engedélyt Franciaországban családegyesítés címen, akik beszélnek franciául.

"A nyelv a beilleszkedés legjobb eszköze" - indokolta a jogszabály szükségességét a bevándorlásért, integrációért, valamint nemzeti identitásért felelős miniszter. Brice Hortefeux szerint csak ilyen módon lehet elkerülni azt, hogy a frissen érkező bevándorlók ne zárkózzanak be azonnal a francia földön már létező, nemzettársait tömörítő közösségekbe.

A hét végén megjelenő rendelet szövegét a Le Figaro napilap szerezte meg, és az egyebek mellett kimondja: december 1-jétől minden családegyesítésre vonatkozó bevándorlási kérelem automatikusan egy helyszínen megtartott nyelvi és kulturális vizsgával fog járni.

Ezen a jelölteknek olyan kérdésekre kell majd válaszolniuk, mint például: "Franciaországban egy nő dolgozhat-e a férje engedélye nélkül vagy sem?" Azoknak, akik nem beszélik a franciát, kötelező nyelvtanfolyamra kell beiratkozniuk, melyet a helyi konzulátusok, illetve magáncégek szerveznek majd számukra, rendszeres részvételüket pedig a külföldieket és a bevándorlókat fogadó ügynökség felügyeli majd.

A nyilvánvalóan szándékos hiányzás automatikusan meghosszabbíthatja a bevándorlási kérelem elbírálását.

A nemzeti identitási miniszter hangsúlyozta: mindezzel nem akarják megnehezíteni a bevándorlást, a tanfolyamon elsajátított nyelvtudásnak például nem kell tökéletesnek lennie, az azonban feltétel, hogy a jelentkezők egyedül tudjanak válaszolni a francia hatóságok kérdéseire.

Brice Hortefeux egyébként azt is bejelentette, hogy az idei év első kilenc hónapjában kitoloncolt illegális bevándorlók száma meghaladja a 2007. egészében elért 23 200-at. A miniszter szerint, a francia hatóságok idén valószínűleg teljesítik a kormány által előírt 26 ezres kitoloncolási kvótát, melyet egyébként tavalyhoz képest ezerrel megemeltek.

Egyben figyelmeztetett: bár 2005 és 2007 között közel 40 százalékkal csökkent a Franciaországban menedékjogot kérők száma, ez a folyamat idén megfordult, és az idei év első kilenc hónapjában 12,6 százalékkal magasabb volt a menekültek aránya az előző év azonos időszakához képest.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Tisza-kormány: közétették az Orbán kormány titkos terveit, változás jön a szakképzésben

Magyar Péter egy reggeli sajtótájékoztatón azt állította, hogy az előző kormány 2024-ben egy, a Vitnyéd melletti Csermajorban létrehozandó migránstábor tervén dolgozott, miközben nyilvánosan ennek ellenkezőjét kommunikálta. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy a szakképzési centrumokban megszűnhet a kancellári rendszer, és egyszemélyi vezetés válthatja fel a jelenlegi modellt. Pósfai Gábor belügyminiszter új vezetőket nevezett ki az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére. Eközben a Fidesz 32. kongresszusán Orbán Viktor tíz pontban összegezte a választási vereség okait, a párt pedig tovább értékeli a történteket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×