Infostart.hu
eur:
361.93
usd:
317.48
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

"Egy értelmes elnök igazi újdonság lenne a Fehér Házban"

Gore Vidal amerikai író szerint száz év kell ahhoz, hogy helyrehozzák mindazt a rosszat, amit George Bush elnök okozott az Egyesült Államoknak.

"Az elnök úgy viselkedik, mint egy igazi bűnöző, de nem volt bátorságunk ahhoz, hogy elmozdítsuk az alkotmány megsértése miatt" - fejtegette az író az El Mundo című spanyol napilap hasábjain az iraki háború kapcsán, amelyet határozottan ellenzett.

"Diktatúrában élünk. Fasiszta kormányunk van, amely kedve szerint ellenőrzi a médiát. Magunk mögött hagytuk a köztársaságot" - tette hozzá a XX. század legnagyobb amerikai esszé- és regényírói között számon tartott Gore Vidal.

Barack Obamáról, a demokrata párt elnökjelöltjéről a művész kijelentette: "Kezdetben úgy gondoltam, hogy demagóg, de intelligens, és egy értelmes elnök igazi újdonság lenne a Fehér Házban".

Barack Obamának van esélye arra, hogy a novemberi elnökválasztáson legyőzze a republikánus John McCaint - hangsúlyozta az író, aki Al Gore volt amerikai alelnök távoli unokabátyja. A 82 éves Gore Vidal a Lincoln és a Birodalom (Empire) című művek szerzője, az Egyesült Államok külpolitikájának állhatatos és radikális bírálója.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×