Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
325.74
bux:
143453.78
2026. november 9. hétfő Tivadar

A miniszterelnök szerint bűncselekmény az indokolatlan áremelés

A szlovák miniszterelnök bűncselekménynek akarja minősíteni az árak indokolatlan emelését. Robert Fico határozott harcot indított az euró bevezetésével kapcsolatos esetleges spekulatív áremelés ellen.

A szlovák miniszterelnök szavai szerint törvény mondja majd ki, hogy amennyiben az euróra való átállás miatt a kereskedők haszonszerzés céljából indokolatlanul magas árat szabnak meg, bűncselekményt követnek el. Fico ezt a köztársasági elnökkel, Ivan Ga¹paroviècsal folytatott tárgyalás után jelentette ki, hozzátéve, a kormány valószínűleg ősszel fogadja majd el az erről szóló törvényt.

Az euró 2009-es bevezetése miatt Szlovákiában sokan az árak növekedésétől tartanak. A megkérdezettek csaknem kétharmadának komoly aggályai vannak a közös európai pénznem bevezetése miatt

Az euró bevezetése kapcsán a miniszterelnök ismét bírálta az ellenzéket. Fico szeretné, ha a politikai pártok konszenzussal egyeznének meg az euró-kampány menetéről, hiszen a közös európai valuta bevezetésének tervét még 2005-ben, a Dzurinda kormány idején hagyták jóvá, tehát ők csak folytatták a munkát. Sajnálatát fejezte ki, hogy az emberek olyan keveset tudnak az euróról, de egyáltalán az EU-ról is.

A miniszterelnök ismételten hangsúlyozta: Szlovákia arra fog törekedni, hogy a koronát az euróhoz képest a lehető legerősebb árfolyamon rögzítsék, ami által csökken az inflációs nyomás. Hozzátette, hogy a kormány azt követően indítja el erőteljes információs kampányát, hogy hivatalosan bejelentik Szlovákia csatlakozását az euró-zónához.

Az ellenzéki bírálattal kapcsoltban Fico hangsúlyozta: hasznosnak tartaná, ha valamennyi politikai párt egyetértene az euró januári bevezetésével, és erről egy közös nyilatkozatot írnának alá.

Hanganyag: Protics János

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×