Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
324.3
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Gyurcsány: nem hazudtam

Gyurcsány Ferenc azt hangsúlyozta a The Washington Postnak adott interjújában, hogy nem hazudott.

"Fontos hangsúlyozni, hogy nem hazudtam" - mondta.

A The Washington Post úgy fogalmaz: a kimerültnek látszó kormányfő, miközben a tüntető tömeg már negyedik napja követelte lemondását a Parlament előtt, faburkolatú szobájában azt "próbálta magyarázni", miért vallotta be, hogy pártja bután vezette az országot és hogy ő maga hazudott a szavazóknak az újraválasztási győzelem érdekében.

A miniszterelnök annak érzékeltetésére, hogy - mint mondta - nem hazudott, egy hasonlatot hozott fel.

"Olyan ez, mint amikor valaki négy évi együttélés után vitázik a barátnőjével és azt vágja a fejéhez: Édesem, hát nem érted? Tönkrement az életünk! Elkúrtuk!" - mondta.

A hasonlatot folytatva kifejtette: ez nem azt jelenti, hogy a négy évük megsemmisült, vagy hogy már nem szereti a barátnőjét, ez annyit jelent, hogy változtatni, javítani szeretne a viszonyukon.

A kormányfő megismételte, hogy az időnként erőszakossá váló budapesti tüntetések ellenére nem mond le.

A The Washington Post megállapítja: egyelőre kevés jel utal arra, hogy a "kommunista bürokratából milliomossá vált" Gyurcsány Ferenc távozására irányuló politikai nyomás hamarosan befejeződne.

A tüntetők bátorítást kapnak az ellenzék vezetőitől, akik "esélyt szimatolnak" arra, hogy esetleg megdől a kormány hatalma.

A lap kiemelte: a magyar miniszterelnök nem kért bocsánatot megjegyzéseiért, sem szégyenérzetet, sem megbánást nem mutatott.

Ehelyett azt mondta: ha valaki figyelmesen olvassa szavait, kiderül, hogy ő azon kevés magyar politikusok egyike, akik bevallják a magyar gazdaság súlyos állapotát, és valóban tenni akarnak valamit a helyzet javításáért.

Azt mondta: ő az első, aki beismeri, hogy változtatni akar. "Nem lehet elmondani, hogy a magyar politikai elitben az utóbbi 60 évben akárki más elég bátor lett volna a reformok végig vitelére".

Az újság Stumpf Istvánt, a Fidesz-kormány volt miniszterét, a Századvég Alapítvány elnökét is idézte.

A politikai elemző arról beszélt, hogy a miniszterelnök hatalmát belső lázadás döntheti meg, ha a szocialisták úgy érzik, a párt érdekében fel kell áldozniuk Gyurcsány Ferencet.

A kormányfő nehezen tudja majd megtartani posztját, ha az ellenzék nagyarányú győzelmet arat az önkormányzati választásokon.

A kormányfő azonban a The Washington Postban leszögezte: tántoríthatatlan, nem adja fel a további megszorító intézkedésekre vonatkozó terveit.

Azt mondta, már hónapokkal korábbi, magnóra vett beszédében előre jelezte: az emberek az utcára fognak vonulni, ha rájönnek, hogy nem teljesíti kampányígéreteit.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Amerikai választás 2026: tarolnak a demokraták, kíméletlen gyomros fenyegeti Trumpot

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×