Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
324.95
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Európába is jutott a lopott emberi csontokból

Nagy-Britanniába is kerülhetett azokból az emberi csontokból, amelyeket más emberi szövetekkel együtt az amerikai hatóságok szerint illegálisan loptak ki több mint ezer halott testéből. A "donorok" adatait meghamisították, hogy fiatalabbnak és egészségesebbnek tűnjenek, így előfordulhat, hogy beteg emberek csontjai, bőre és ínjai is beültetésre kerültek más betegekbe.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszeripari Felügyelet (FDA) tavaly év végén rendelte el a potenciálisan fertőzött szövetek kivonását a forgalomból, és arra figyelmeztetett, hogy azok beültetésével a pácienseket a HIV-vírusnak és más fertőző betegségeknek is kitehetik az orvosok. Kitartottak azonban a mellett, hogy fertőzés veszélye minimális.

A brit gyógyszerbiztonságért felelős kormányzati szerv, a Medicines and Healthcare products Regulatory Agency most nyilvánosságra hozta, hogy Nagy-Britanniába is juthatott az illegális forrásból származó szövetekből.

Az ügy középpontjában álló Biomedical Tissue Service nevű cég ugyanis 77 csontdarabot exportált tavaly a szigetországba, amelyeket állkapocs és csípőműtétekhez használtak fel.

"Egyáltalán nem biztos, hogy mind a 77 csontdarab illegális forrásból származott, vagy hogy fertőzött volt. De a Biomedical Tissue Services szállította azokat, és erről tájékoztattuk az érintett kórházakat már korábban" - mondta a gyógyszerbiztonsági ügynökség szóvivője.

Hozzátette: az orvosokra hárul az a döntés, hogy kiveszik-e a gyanús szöveteket, vagy bent hagyják. Az ügynökség szerint minimális veszélyről van szó, elővigyázatosságból azonban megtették a szükséges lépéseket.

Címlapról ajánljuk
Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Nyugdíjguru: csökkenteni lehetne 64 évre a nyugdíjkorhatárt egy átmeneti időre

Farkas András nyugdíjszakértő szerint Magyarországon túlságosan „előre szaladtunk”: miközben felemeltük három évvel a nyugdíjkorhatárt, a várható élettartam csak egy évvel nőtt, ezért egy átmeneti ideig, 2037-ig csökkenteni is lehetne a korhatárt. Utána viszont nagy demográfiai gondok lesznek, 2035-37-től hirtelen sokkal többen mennek nyugdíjba, ezért már most gondolkodni kell az egész nyugdíjrendszer új alapokra helyezésén, mert a mai rendszer, pláne az AI és az átalakuló gazdasági rendszer korában, nem lesz fenntartható.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×