Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Pert indítanának Kertész Imre ellen

Pert kíván indítani a Nobel-díjas Kertész Imre ellen a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Akadémiai Tanácsának elnöke.

Andrei Marga elmondta: egy német lapban megjelent cikk miatt döntött így, amelyben szerinte az író azt állította, hogy a kolozsvári egyetemen nem létezik magyar nyelvű oktatás.

A filozófus úgy fogalmazott: Kertész Imrének fogalma sincs az 1989 után a magyar nyelvű oktatásban folytatott romániai vitákról.

Hozzátette: kártérítésként szimbolikus összeget, egy eurót követel. Közben Hantz Péter, a Bolyai Kezdeményező Bizottság egyik vezetője azt közölte: nem Kertész Imre írta a cikket; valójában a tudósításban kiemelték a nevét a Bolyai Egyetem létrehozását szorgalmazó 79 tudós közül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×