Infostart.hu
eur:
354.83
usd:
311.35
bux:
140095.76
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Sólyom: rendezni kell Bős ügyét

Magyarország nem épít duzzasztót a Dunán - mondta Sólyom László köztársasági elnök Pozsonyban. Az államfő és vendéglátója, Ivan Gasparovic egyetértett abban, hogy rendezni kell a bősi ügyet. Szlovákia továbbra is kitart az erőmű üzemeltetése mellett.

A megbeszéléseken Sólyom László egymás történelmének megismerését és a két országban élő kisebbségek gondjainak megoldását szorgalmazta.

Az államfő tárgyalt Mikulás Dzurinda miniszterelnökkel és Pavol Hrusovsky házelnökkel is.

A kormányfővel folytatott megbeszélés után Sólyom László azt mondta: a magyarok kollektív bűnösségét 60 évvel ezelőtt kimondó Benes-dekrétumokról nevesítve ugyan nem esett szó, de szerinte jelentős elmozdulás, hogy a szlovák kormányfő úgy vélte: a kollektív bűnösség elve ma már elképzelhetetlen kifejezés.

Sólyom László a Pravda című lapnak azt mondta, hogy a „magyar kártya” szlovákiai kijátszása magyarellenességet jelent.

Ennek Magyarországon az a következménye, hogy a pártok versenyezni kezdenek, ki áll ki jobban a határon túli magyarokért – tette hozzá.

Az államfő az interjúban arról is beszélt, hogy a magyarországi kisebbségek helyzete jogilag rendezett, a szlovák nemzetiségűek akár egyetemet is alapíthatnának, ha ehhez támogatást kapnának az anyaországtól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

Tisza-kormány: Magyar Péter az éjjel újabb kinevezést tett, további vízkorlátozások jöhetnek a rekordhőség miatt

A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezetőváltás történt. A kormány úgy tűnik jelen esetben a hőséghelyzetet priorizálja, de amennyiben ma megkezdődik az enyhülés a hét második felében újabb politikai döntéseket készíthetnek elé, és az ellenjegyzés után az is kiderülhet, mely pozíciókra kell új embert találnia Orbán Anita külügyminiszternek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×