Infostart.hu
eur:
356.13
usd:
313.22
bux:
140666.46
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Megerősödött a venezuelai elnök pozíciója

Venezuelában a Hugo Chávez államfő vezette koalíció abszolút többséget szerzett a parlamenti választásokon, amit az ellenzék nagy része bojkottált. Az Ötödik Köztársaság Mozgalom (MVR) a legfrissebb adatok szerint a voksok 89 százalékát szerezte meg.

Az MVR vezetője, William Lara azt közölte, hogy a koalíció ezzel 114 mandátummal rendelkezik majd a 167 fős törvényhozásban, ugyanakkor azt állította, hogy a többi képviselői helyet is az államfőt és általa előirányzott "változási programot" támogató pártok szerezték meg. Mindez azt jelenti, hogy az ellenzék - amelynek az előző ciklusban 79 helye volt - egyetlen mandátummal sem rendelkezik majd az új parlamentben.

A részvételi arány az előzetes becslésekkel ellentétben rendkívül alacsony, alig 25 százalékos volt. Az ellenzék amiatt tiltakozott, hogy gyanújuk szerint az elektronikus szavazógépek veszélyeztetik a voksolás titkosságát, és kifogásolták az országos választási bizottság összetételét is.

A több mint 14 millió szavazó az ország 23 állama és Caracas főváros 167 parlamenti képviselőjének személyéről döntött Venezuelában.

Címlapról ajánljuk
Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

Kovács Károly: akár tisztított szennyvízzel is fel lehetne tölteni a kiszáradó Velencei-tavat

A szürkevízből megfelelő technológiai kialakítással, egy konténerizált berendezést alkalmazva lehet tisztított vizet, ivóvizet előállítani. A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: több olyan település is található a Balaton és a Velencei-tó környékén, melyeknek a tisztított szennyvizét adott esetben bele lehetne engedni a tavakba. Kovács Károly szerint érdemes lenne erre mentálisan felkészíteni a magyar társadalmat, hiszen máshol, más kultúrákban sikeresen alkalmazzák ezt az eljárást, még akár ivóvízellátási célokat is szolgálva.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×